Újra együtt a három szupersztár. Dwyane Wade a New York Knicks elleni mérkőzésen visszatért a Miami Heat-be. A vendégeknél, azonban volt egy nagy hiányzó. Carmelo Anthony csukló-, és bokasérülése miatt nem vehetett részt a mérkőzésen. Az első negyedben 22-22-re végzett egymással a két alakulat. A második játékrészben a Heat 4 pontot vert ellenfelére. A fordulás után a Knicks ledolgozott 1 pontot a hátrányából, de az utolsó negyedre olajozottá vált a Miami csikorgó gépezete, így a vendégeknek esélyük sem volt a győzelemre. A vége 99-89 lett. A hazaiaknál LeBron James 31 ponttal lett a legeredményesebb. Wade 28 ponttal tért vissza. A New York-ban a 21 pontos Bill Walker volt a legjobb.
A Chicago Bulls legyőzte hazai környezetben a Milwaukee Bucks csapatát. A mérkőzés előtt a Bucks vezetősége bejelentette, hogy Andrew Bogut bokasérülése miatt 8-12 hétig nem léphet pályára. Az összecsapást a Bulls kezdte jobban, amely 3 pontot vert ellenfelére az első negyedben. A második felvonásban a Bucks 2 egységet ledolgozott hátrányából. Az összecsapás a harmadik játékrészben dőlt el. A Chicago ezt a 12 percet 10 ponttal nyerte meg. Az utolsó negyedben a hazai alakulat csak 4 ponttal kapott ki, de a mérkőzést 107-100-ra így is megnyerte. Derrick Rose 37 perc alatt 34 pontot dobott, ezzel a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett, de a Bulls-ból kiemelhetjük a dupla duplát szerző Joakim Noah-t (15 pont/16 lepattanó) és Carlos Boozer-t (20/13). A vendégeknél Drew Gooden 23 ponttal és 15 lepattanóval, míg Brandon Jennings 25 ponttal zárt.
Az Orlando Magic támadásban újfent leszerepelt. A floridai alakulat a New Orleans Hornets elleni mérkőzésen csak 67 pontot dobott. Mint ismert a Magic január 23-án negatív franchise rekordot jelentő 56 ponttal zárta a Boston Celtics elleni találkozót. Visszatérve a tegnapi mérkőzésre. Az Orlando egyik negyedben sem dobott 20 pontot, vagy annál többet, nem mellesleg mindegyik játékrészt elveszítette. Az elsőt és a harmadikat 4-4, míg a másodikat és a negyediket 9-9 ponttal nyerte meg a remekül védekező Hornets. A győztes csapat legeredményesebb kosarasa Carl Landry volt, aki 17 ponttal fejezte be a mérkőzést. A Magic-ben Dwight Howard 28 ponttal és 16 lepattanóval zárt.
Magára talált a Boston Celtics. A massachusettsi alakulat egymás után negyedik mérkőzésen maradt veretlen. A pénteki játéknapon az Indiana Pacers játszotta el az ”áldozat” szerepét. Érdekesség, hogy a mostani szezonban a Pacers, már kétszer legyőzte a Bostont. A Celtics remekül kezdte az összecsapást, ugyanis az első két negyedet 8 ponttal megnyerte. A nagyszünet utáni első felvonást is behúzta a hazai alakulat, amely az utolsó 12 percre 10 pontos előnnyel fordulgatott. Az utolsó játékrészben a Pacers 3 egységet ledolgozott hátrányából, de a vereséget nem kerülhette el. A vége 94-87 lett. A győztes csapatban Paul Pierce dupla duplát (28 pont, 10 lepattanó) jegyzett. A vendégeknél a 21 pontos Danny Granger vitte a prímet.
A Minnesota Timberwolves a Dallas Mavericks után Texas állam második nagy csapatát a San Antonio Spurst is két vállra fektette. Az összecsapás az utolsó negyedik szoros volt, ezt bizonyítja, hogy az első három játékrészben egyik csapat sem tudott előnyt szerezni. A negyedik 12 percben a Minnesota 8 egységgel verte meg a San Antonio-t, így a Timberwolves 87-79-re megnyerte a találkozót. A győztes csapatban Kevin Love, ezúttal ”gyengébb” produkciót mutatott be. Az erőcsatár 18 pontot és 16 lepattanót szerzett. A T-Wolves-ból kiemelhetjük Ricky Rubiót is, aki 42 perc alatt 18 pontot és 10 asszisztot jegyzett. A vendégeknél a 20 pontos Tony Parker volt a legeredményesebb.
| Eredmények: Philadelphia 76ers – Charlotte Bobcats 89-72 Detroit Pistons – Atlanta Hawks 101-107 – hosszabbításban Boston Celtics – Indiana Pacers 94-87 Cleveland Cavaliers – New Jersey Nets 96-99 Chicago Bulls – Milwaukee Bucks 107-100 Houston Rockets – Washington Wizards 103-76 Miami Heat – New York Knicks 99-89 Minnesota Timberwolves – San Antonio Spurs 87-79 New Orleans Hornets – Orlando Magic 93-67 Dallas Mavericks – Utah Jazz 116-101 Denver Nuggets – Toronto Raptors 96-81 Portland Trailblazers – Phoenix Suns 109-71 Golden State Warriors – Oklahoma City Thunder 109-120 |