Magyar foci

A Videoton kijózanította a szárnyaló Pécset

A legutóbb bajnok, de a jelenlegi szezonban hullámzóan szereplő Videoton már az első perctől irányította a játékot az újoncként remeklő Pécs ellen.
 
A vendégek az első negyedórában szinte alig értek labdához. Todorovic aztán a 16-oson belül kézzel tette ezt, a megítélt büntetőből pedig vezetést szerzett a Videoton.
 
Nem sokkal később szabadrúgásból ugyan egyenlített az ébredező Pécs, de a félidő derekán már ismét a hazaiaknál volt az előny.
 
A második vezető gól előkészítésénél a fehérváriak debütáló, új légiósa Filipe Oliveira jeleskedett. 
 
A második félidőben is egyértelmű volt a hazaiak fölénye, a Sousa-csapat játékosai biztos lábbal járatták a labdát.
 
A nem túl magas színvonalú találkozót meggyőző játékkal nyerte a Videoton, a Pécs pedig elveszítette idénybeli veretlenségét.
 
Videoton FC-Pécsi MFC 4-1 (2-1)
Székesfehérvár, 2987 néző, V: Bognár T. 
gólszerzők: Alves (17., 11-esből), Elek (25.), Evandro (69.), Nikolics (90.), illetve Pintér (23.)
sárga lap: Oliveira (19.), Horváth G. (89.), illetve Pintér (33.), Lantos (63.), Nagy O. (88.)
 
Videoton: Tujvel – Brachi, Vaskó, Horváth G., Hector – Oliveira (Gosztonyi 70.), Mitrovic, Sándor, Elek (Polonkai a szünetben) – Evandro, Alves (Nikolics 78.)
 
Pécs: Dibusz – Simonfalvi, Causic, Todorovic, Törtei (Marovic a szünetben) – Horváth Zs. (Wittrédi 64.), Lantos, Scepanovic, Pintér, Nagy O. – Bajzát (Gyánó 64.)
 
 
MTI