""

Ültem a televízió előtt és fogtam a fejem. Nem, nem a lefújásnál, nagyjából az 5. perc környékén. (Illetve dehogyis, már akkor, amikor kikapcsoltak Podgoricába, de akkor még csak a közvetítés minősége miatt…)

Már az első percekben látszott, hogy gond van a Videotonnal. Nem, mégsem… már az odavágón látszott.

Az is kész kínszenvedés volt. Gyurcsó gyönyörű gólján, a kis Kovács meg a szerényen csak Scholesnak becézett ifjú Kleinheisler játékán kívül egy szép kövér nulla volt a Vidi teljesítménye.

Gondoltam, na, majd a visszavágóra összekapják magukat, de ahogy kezdtem is, már az 5. percben a fejemet fogtam, ez pedig nem sok jóval kecsegtetett a még hátralévő 85-re…

… Ami alatt a Videoton nem tett mást, mint kárt okozott a magyar labdarúgásnak.

Nem mi mondtuk, hanem Csányi Sándor, az MLSZ elnöke még május végén. Ja, és azt is ő mondta, hogy emelkedett az NB I (MB1, csak a trollok kedvéért…) színvonala. Mit ne mondjunk, azóta sem tudtuk megfejteni, mire gondolt pontosan.

A kijelentése viszont most új értelmet nyert, hiszen a Videoton bevállalta: kárt okozott a magyar focinak. Egyet is értünk, meg nem is.

Egyetértünk, mert ezt a Mladost Podgoricát úgy kellett volna elsöpörni az útból, mint ahogy a hóekés Szergej zabálja fel a hótorlaszt…

Egyetértünk, mert az Európa Liga 1. selejtezőkörében kiesni durván ciki… Egyetértünk, mert most megint van miért rajtunk röhögnie Európának.

De nem értünk egyet, mert lassan már tökmindegy lesz, mi történik az agyonajnározott magyar fociban, ennél lejjebb már nem nagyon lehetne süllyedni.

Nem tökmindegy, mekkora PR- marketing- és reklámkampány övezi a mi Mennyei Bajnokságunkat? Nem mindegy, mennyi pénzt tolnak még bele?

De, tökéletesen mindegy, mert ugyanúgy nem fog történni az égvilágon semmi, ahogy eddig sem történt.

Lehet persze nagy szavakkal dobálózni, színezni, fényezni a dolgot, de felesleges. A döghúst hiába csomagoljuk be szépen, attól az ugyanúgy rohad tovább.

Nincs mit szépíteni, a Videoton két mérkőzésen képtelen volt felülmúlni a montenegrói liga 6. helyezettjét, amelyik csak azért indulhatott el a nemzetközi kupában, mert a kupagyőztes és a bajnoki negyedik alkalmatlan volt az EL-indulásra. Szégyen…

Persze a párharc előtt ment a dobálózás a nagy szavakkal, hogy a világ legjobb csapata ellen készülnek a fehérváriak és hasonlók… hát nem úgy tűnt…

Ezt a montenegrói csapatot a Horváth Karcsi bácsi edzette Siófok is oda-vissza pofozta volna…

… Szóval, visszatérve az elejére, ültem a TV előtt és az 5. percben azon gondolkoztam, nézzem-e tovább a Vidi szenvedését vagy indítsak el egy jó filmet, mert a végkifejletet nagyjából akkor sikerült megjósolnom.

Igaz, én azt gondoltam, egynél több gólt kapnak a piros-kékek, de aztán megnéztem a meccset és kellemesen csalódtam, hogy csak egy góllal kaptak ki, az is 11-es volt… (Az irónia, ugye…)

Mindezek után még megnéztem a Honvéd meccsét és biztos voltam benne, hogy ez nem egy magyar csapat, nem a magyar bajnokságból, nem magyar pályán.

Nem azért, mert vert kilencet egy a Vidi Mladostjánál csak egy hangyabajusznyival jobb Celik Niksic ellen, hanem mert legalább focizott…

Elájulni persze ettől sem kell, főleg, ha valaki látta a találkozót és a montenegrói kapus eszméletlen bravúrjait, tökéletesen kivitelezett robinzonádjait és hihetetlen reflexmozdulatait (Ja, hogy nem voltak ilyenek…?).

Azt gondolom, sok hozzám hasonló, futballszerető magyar polgár (mert persze szeretem, mert kicsit sárga, kicsit savanyú… de tudják…) érzi úgy, itt lenne az ideje, ha tisztelt Csányi Úr és kollégái nem hülyítenék tovább a népet (először magukban kéne lerendezni a dolgokat, hogy nincs értelme a parasztvakításnak) és elismernék, az égvilágon semmi nem változott az utóbbi években, a magyar foci továbbra is vicc, kabaré tárgya, és arra alkalmas tökéletesen, hogy a Trollfoci szénné savazza a Facebookon.

A Videoton kárt okozott a magyar labdarúgásnak, igaz, Csányi Úr? Érdekel valakit?