Kézilabda

A Veszprém egykori edzője veszi át a Barcelonát

A Telekom Veszprém korábbi edzője, Antonio Carlos Ortega veszi át idén nyáron a spanyol bajnok Barcelona férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztját.

Az eddigi szakvezető, Xavier Pascual irányításával 2009 óta a bajnokságot 11-szer, a Bajnokok Ligáját kétszer, a klubvilágbajnokságot ötször nyerték meg a katalánok. Joan Laporta klubelnök pénteken jelentette be, hogy szakmai okok miatt közös megegyezéssel szerződést bontanak a mesterrel, aki nyártól a Dinamo Bucuresti edzője és a román válogatott szövetségi kapitánya lesz.
Antonio Carlos Ortega 1994 és 2005 között hat alkalommal nyerte meg a BL-t a Barcelona játékosaként. Edzőként a BM Antequera, a Veszprém, a japán válogatott és a dán KIF Kolding kispadján ült, jelenleg pedig a német TSV Hannover-Burgdorf együttesét irányítja. A Veszprém szakvezetőjeként a bajnokságot és a Magyar Kupát is háromszor nyerte meg, 2015-ben pedig BL-döntőt játszott csapata.

"Tisztelem, csodálom Xavi Pascualt és hálás vagyok neki, de úgy gondoltuk, új impulzust kell adnunk a csapatnak. Eljött a változás ideje, ezért úgy döntöttünk, hogy Antonio Carlos Ortega veszi át az együttest" – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Laporta. Hozzátette, az új szakvezető munkáját Iker Romero segíti majd.

A katalánok idén is megnyerték a spanyol bajnokságot és a kupát, a Bajnokok Ligájában pedig ott lesznek a két hét múlva sorra kerülő kölni négyes döntőben.

Borítókép:  Martin Rose/Bongarts/Getty Images