Forma-1 / Motorsport

A Verstappen-statisztika, ami elég rossz fényt vet a Ferrarira

Amióta Michael Schumacher 2006-ban először távozott a Forma-1-ből, a 2023-as Abu Dhabi Nagydíjig bezárólag 333 világbajnoki futamot rendeztek.

A Ferrari ezek közül 51-et nyert meg, ami 15,31%-os győzelmi arányt jelent, a legutóbbi világbajnoki cím a 2008-as konstruktőri győzelem volt, míg a Scuderia utolsó egyéni világbajnoka Kimi Raikkönen még 2007-ből.

Ez a 17 szezon alatt elért 51 futamgyőzelem, évente három sikernek felel meg, amióta az egykori legendás német versenyzőjük kilépett a maranellói garázs ajtaján.

Ez mindenképpen tiszteletre méltó szám, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elkészült versenyautók némelyike nem Maranello legjobbjaként fog bevonulni a történelembe, hiszen 2014-ben, 2016-ban, 2020-ban és 2021-ben sem tudtak futamot nyerni.

De akkor jöjjön Max Verstappen. A holland egymaga 19-szer nyert 2023-ban – ez ugyanannyi, mint amennyi sikert a Ferrari 2017 óta elért összesen.

A Red Bull pilótája jelenleg 54 futamgyőzelemnél tart karrierje során – ezzel a harmadik az örökranglistán -, és egyedül hárommal több nagydíjat nyert, mint amennyit Raikkönen, Felipe Massa, Luca Badoer, Giancarlo Fisichella, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Carlos Sainz összesen elért 2007 óta.

Míg a Ferrari ezt 333 verseny alatt tette ezt meg, addig Verstappen a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon történt debütálása óta 185 indulással rendelkezik, ami 148 futammal kevesebbet jelent.


Bár a Scuderia 2023-ban nem szállt harcba a bajnoki címért, az új csapatfőnök, Frederic Vasseur irányítása alatt kézzelfogható előrelépés történt – a csapat erősen zárta a szezont, és éppen csak nem tudta megelőzni a Mercedest a konstruktőri második helyért való küzdelemben.

Az a tény, hogy Verstappen 34 győzelmet tudott szerezni – kettővel többet, mint Fernando Alonso teljes pályafutása során – 2022 eleje óta, legalább annyira köszönhető a Ferrari és a Mercedes, sőt Sergio Perez kollektív kudarcának, hogy nem tudtak komoly kihívást jelenteni, Verstappen számára.

Bár a Red Bullhoz képest valószínűleg túl nagy a szakadék ahhoz, hogy bármelyik csapat egy év alatt ledolgozza a teljes hátrányát, a Ferrarinak 2024-ben vissza kell térniük a rendszeres futamgyőzelmekhez, hiszen 2010 óta csak egyszer sikerült ötnél több győzelmet aratniuk egy szezonban.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365