Egyéb sportok

"A verseny vége Füreden lesz, mi pedig addig nyomni fogjuk, ahogy csak tudjuk."

Kaiser Kristóf legénysége egy Decision 35-ös hajóval vág neki az 52. Kékszalag Raiffeisen nagydíjnak. A fiatal csapat idén először versenyez az új vitorlással, de mindent meg fognak tenni azért, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból, és akár a dobogóra is odaérjenek.

A MKB – Prospex Team kormányosa az új hajó kapcsán pozitívumként kiemelte, hogy a tavalyihoz képest sokkal kevesebb energiabefektetéssel sokkal jobb átlagsebességet tudnak elérni, ami egy kevésbé szeles, hosszú versenyen nagyon sokat számíthat majd.

Hozzátette a D35-ös típustól azt várják, hogy egy lelkileg kevésbé megterhelő taktikával ott tudnak maradni az élmezőnyben, és amikor lehetőségük van kiugrani, akkor könnyebben meg tudják majd valósítani a saját koncepciójukat.

"Nagyon jól megértjük egymást ezzel a hajóval." – Kaiser Kristóf

Az MKB Prospex Team egy Decision 35-ös hajóval vág neki az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjnak.

A csapat jelenleg 6 tagból és 2 segítőből áll. Munka Márton az első 3 orrvitorlát kezeli, míg Pajor Szabolcs a nagyvitorláért felel. A vitorlacserékért Horváth Miklós és Pajor Zsombor a felelős, míg Szigeti Stacey  feladatai közé az tartozik, hogy segítse a kormányosnak összegyűjteni a legfontosabb információkat.

Bemutatkozik az MKB Prospex Team

A csapat tagjai az utolsó simításokat végzik a hajójukon, a 2020. 07. 30-án rajtoló balatoni tókerülő előtt.

 
A csapategység nem csak akkor mutatkozik meg, amikor közösen vízre segítik a hajót, hanem akkor is, amikor a tagokat arról kérdezzük vajon ki nyeri az idei összecsapást. A hajó teljes legénysége szinte egyszerre vágja rá kérdésünkre, hogy nem szeretnének tippelni, mert nem érzik sportszerűnek.

Kaiser hozzáteszi, szerinte a legjobb eredmény eléréséhez nem elég egy nagyon jól felkészült csapat és egy komoly hajó, hanem szükséges a megfelelően véghez vitt felkészülés, a formaidőzítés és egy csöppnyi szerencse is. A legfontosabb talán mégis az, hogy a szelet sem alá-, sem túlbecsülni nem szabad.
 

Az MKB Prospex Team csapata nem bocsátkozik jóslatokba

Megkérdeztük Kaiser Kristóf csapatát, hogy milyen befutót tippelnek az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra.

A 2020. július 30-án rajtoló Kékszalag Nagydíjról a Sport365 helyszíni bejelentkezésekkel, interjúkkal és képriportokkal számol be az olvasóknak.

Kövesse a Balaton legnagyobb vitorlás eseményét a Sport365-ön!

A Sport365 stábjának a helyszínen való közlekedését az Ultimate e-Bike támogatta.

Borítókép: Sport365/Erdős Géza

Sport365.hu – Rekordközeli létszámot várnak a Kékszalagra – exkluzív interjú

Hatszáznál is több vitorlást várnak a szervezők a csütörtök reggel 9 órakor rajtoló 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra – mondta a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a verseny sajtótájékoztatóján. Kollár Lajos szerint nagy a vitorlázókedv, mivel tavasszal nem tudtak versenyeket tartani, a hajósok pedig megméretnék magukat.