A védelem összeállítása komoly fejtörést okozhat a szerbek ellen
Marco Rossi szövetségi kapitány veretlenül éllovas együttese újabb sikerrel hárompontos előnyre tenne szert a második szerbekkel szemben, a harmadik és ezúttal szabadnapos montenegróiaktól pedig öt pontra eltávolodna, így jövő kedden, a nyolcadik körben akár matematikailag is bebiztosíthatná a kijutását Litvániában. A döntetlen sem lenne rossz eredmény a magyaroknak, mert megőriznék vele az első helyüket, de akkor Montenegró lőtávolon, azaz három ponton belül maradna.
A nemzeti együttes egyik legnagyobb erőssége az volt az eddigi négy találkozón, hogy a védelme rendkívül stabil volt, mindössze egyetlen gólt kapott. Most viszont éppen a hátsó alakzat összeállítása okozhatja a legnagyobb fejtörést az immár magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakembernek, mivel a védelem vezére, Willi Orbán térdsérülése miatt nem bevethető. A problémát csak fokozza, hogy a másik két állandó kezdőnek számító belső védő közül a nyáron Hoffenheimbe igazolt Szalai Attila alig kap játéklehetőséget a klubjában, ami igaz az elsőszámú helyettesnek tekinthető ferencvárosi Botka Endrére is.
Ennek fényében a védekező középpályásoktól – vélhetően Styles Callumtól és a klubjában ugyancsak sokat mellőzött Nagy Ádámtól – ugyanolyan kiemelkedő teljesítményre lesz szükség, mint egy hónapja Belgrádban a 2-1-es győzelem alkalmával, amikor is egészen kiválóan szűrték meg a tavaly vb-résztvevő és klasszisokkal teletűzdelt rivális támadásait.
Amennyiben a negatív körülmények hatására bizonytalanabb lenne a nemzeti együttes hátul, azt a támadó triónak kell ellensúlyoznia gólokkal és Sallai Roland, Szoboszlai Dominik, valamint Varga Barnabás egyaránt remek formának örvend. A Ferencváros gólkirály csatára már most 18 találatnál jár az idényben, Sallai szintén többször góllal segítette a Freiburgot, míg Szoboszlai azonnal a Liverpool vezéregyéniségévé vált, ráadásul csapatkapitánysága alatt még nem szenvedett vereséget a nyolc meccse veretlen magyar válogatott.
A zárt kapus hazai vereség után visszavágásra vágyó szerbeknek is lesz nagy hiányzója, de nekik elöl, ugyanis a Juventus támadója, Dusan Vlahovic hátfájdalmai miatt nem áll Dragan Stojkovic szakvezető rendelkezésére. Az önálló országként első Eb-szereplésére hajtó Szerbia győzelmi céllal érkezik a magyar fővárosba, s ha ezt eléri, akkor átveszi a vezetést a csoportban.
A csoport másik találkozóján az egyaránt nyeretlen bolgárok és litvánok csapnak össze Szófiában, ahol a győztes legfeljebb a matematikai esélyét tarthatja életben a kijutásra.
A 2024-es, németországi kontinensviadalra az első kettő utazhat az ötösből. A magyar csapatnak némi biztonságot adhat, hogy a tavalyi remek Nemzetek Ligája-szerepléssel – az élvonalban nyolcadik lett – szinte biztosan pótselejtezőn javíthatna sikertelen kvalifikáció esetén. Amennyiben a magyarok lecsúsznak az első két pozícióról, csak akkor maradnak le a pótselejtezőről is, ha a Nemzetek Ligájában előttük végző holland, horvát, spanyol, olasz, dán, portugál, belga hetesből legalább négy nem jut ki hagyományos módon az Eb-re, amire minimális az esély. Marco Rossi tanítványainak ugyanakkor egyértelmű célja, hogy ezúttal ne kényszerüljenek "pótvizsgára", azaz az 1986-os világbajnokság óta először jusson ki a csapat egyenes úton egy nagy tornára. Az előző két alkalommal egyaránt pótselejtezőn vívta ki az Eb-részvételt a magyar válogatott.
A telt házas Puskás Arénában szombaton 20.45-kor a francia Francois Letexier sípjelére kezdődik a magyar-szerb csoportrangadó, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetít.
Korábbi eredmények:
MAGYARORSZÁG-Bulgária 3-0 (3-0)
Montenegró-MAGYARORSZÁG 0-0
MAGYARORSZÁG-Litvánia 2-0 (1-0)
Szerbia-MAGYARORSZÁG 1-2 (1-2)
MAGYARORSZÁG-Szerbia, Puskás Aréna 20.45
Borítókép: Laszlo Szirtesi/Getty Images