Angol fociSpanyol foci

A Valencia csapatának irányítását veszi át Callum Stylesék edzője

Kép forrása: Getty Images / West Bromwich Albion F.C.

A szezon eddigi részében az angol másodosztályban szereplő West Bromwich Albiont irányító spanyol szakember, Carlos Corberán lett a karácsony előtt edzőt váltó Valencia új szakvezetője.

Carlos Corberán távozott a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató West Bromwich Albion labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és átvette a spanyol élvonalban kiesőhelyen álló Valencia CF irányítását. Az angol másodosztály tabellájának hetedik helyén álló WBA közleménye szerint a spanyol klub kivásárolta szerződéséből a 41 éves szakvezetőt. Utódját Andrew Nestor sportigazgató vezetésével egyelőre keresik.

A Valenciától mindössze harminc kilométerre lévő Cheste városából származó Corberán 23 éves korában kezdte edzői pályafutását. Dolgozott a Villarreal CF utánpótlásában, majd az angol Huddersfield Town és a görög Olimpiakosz csapatánál, a Leeds Unitednél pedig Marcelo Bielsa segítője volt. Valenciában a szerződése 2027-ig szól. Elődjét, Rubén Baraját hétfőn menesztették a rossz szereplés miatt. Utódja január 11-én, a szintén gyengélkedő Sevilla elleni bajnokin mutatkozhat be.

A Denevérek 2 győzelemmel 6 döntetlennel és 9 vereséggel a La Liga 19. helyén állnak.