A United vitte volna, de a Real vonzóbb a számára
Vagyis a Manchester United elveszítheti a Mouzakitiszért folyó versenyt, mivel a középpályás inkább a Real Madridhoz igazolna
Ruben Amorim továbbra is egy kiemelkedő képességű középpályást keres és a 18 éves Olympiakosz játékos még a United koncepciójába is beleillett volna. Azaz fiatal, fejlődni képes futballisták igazolása. Lehetőleg minél ocsóbban.
Azonban a terv úgy tűnik kútba esik. De nem az ár miatt.
Hiszen a 20 millió euró nem jelenthet akadályt az Old Traffordon. Azonban a Football Insider szerint hiába érdeklődik a Manchester United Mouzakitis iránt, mivel a Real Madrid is „bejelentkezett” az Olympiakosznál.
Xabi Alonso ugyanis nagy potenciált lát a görög középpályásban, ez pedig meglehetősen nagy akadály Ruben Amorimék számára.
Ugyanis a Real Madrid vonzereje a hírek szerint csábítóbb Mouzakitis számára.
Az sem mellékes, hogy míg a madridiak továbbra is címekért küzdenek, addig a United jelenleg a „presztízséből él”. Ez pedig nem elegendő ahhoz, hogy meggyőzze a görög válogatott játékost, hogy az Old Traffordra szerződjön.
Vagyis jelenleg a Real Madrid a legesélyesebb Mouzakitisre. A United pedig keresgélhet tovább.