Nemzetközi labdarúgás

"A Tottenham megnyerheti az angol bajnoki címet"

""

Az argentin tréner a Watford 2-1-es legyőzését követően kijelentette: ebben a szezonban összejöhet a klub történetének harmadik bajnoki címe.

"A számok azt tükrözik, hogy lehetséges, de az a legfontosabb, hogy nagyon keményen dolgozzunk, mert rendkívül fiatal csapatunk van" – vélekedett.

Az észak-londoniak élére tavaly tavasszal kinevezett 43 éves Pochettino kimondottan örülne, ha minden mérkőzésen úgy teljesítenének, ahogyan hétfőn.

"Szintén fontos, hogy két lábbal álljunk a földön. Jelenleg nagyon okos és intelligens játékosok állnak rendelkezésemre, akik hajlandóak még többet elsajátítani a labdarúgásból. Ugyanúgy kell viselkednünk, mint hat hónappal ezelőtt, amikor a bajnokság kezdődött" – fogalmazott.

A Tottenham legutóbb 1961-ben nyert angol bajnoki címet, a PL-érában (1992-től) még dobogós sem volt. A csapat most 19 forduló után a harmadik helyen áll, ugyanakkor a Ligakupából már kiesett. Az FA Kupa küzdelmeibe január közepén, a 64 között csatlakozik, az Európa Ligában pedig a Fiorentina lesz az ellenfele a 32 között.