Angol fociÁtigazolási hírekNémet foci

A Tottenham egy 70 millió eurós igazolással kezdené a nyarat

Kép forrása: Getty Images

A Bajnokok Ligája indulás a számítások szerint 100 millió fontos pluszbevételt jelent a friss Európa-liga győztesnek, amelynek egy részét rögtön el is költheti

A héten arról szóltak a hírek, hogy a londoni együttes megpróbálja leigazolni Leroy Sanét, ha nem tudna megegyezni a Bayernnel. Azonban a Tottenham mindezek előtt egy nagyobb dobásra is készül.

Mivel azt már látják a klubnál, hogy ahhoz, hogy ne legyen lebőgés a következő BL-szezon, mindenképpen erősíteni kell.

Így aztán az észak-londoni csapat mélyen belenyúlna a pénztárcájába.

Az ESPN szerint ezért a Tottenham Hotspur komoly erőfeszítéseket tesz, hogy leigazolja az RB Leipzig sztárját, Xavi Simonst.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Daniel Levy komolyan vette a csapat menedzserének, Ange Postecoglou-nak a szavait. Aki az Európa-liga győzelmi parádéján arról beszélt, hogy a harmadik szezon jobb lesz, mint a második volt.

Ez viszont a keret megerősítése nélkül nem fog menni.

Ezért a Tottenham  harcba szállna a a holland válogatott játékosáért.

Ami nem lesz olcsó mulatság, mert a lipcsei klub 70 millió euró körüli ajánlatnál válna csak meg a játékosától.

A döntés tehát a csapat üzleti lehetőségeitől, illetve Ange Postecoglou döntésétől függhet.

Simons korábban már világossá tette, hogy el akar igazolni Lipcséből. Ami a német klub gazdasági elképzeléseibe is beleillik. 

Az RB Leigzig januárban vette meg végleg Simonst a Paris Saint-Germaintől, mivel befektetésként is tekintettek rá.

A Spurs persze okosan kell, hogy sakkozzon az anyagi erőforrásaival. Hiszen a világ összes pénze nem áll a menedzser rendelkezésére. De igazolni mindenképpen kell.

A Tottenham háza táján még nem tudni, hogy mi lesz Heung-Min Son, Richarlison, Mathys Tel és Wilson Odobert jövője. Illetve James Maddison és Yves Bissouma eligazolásáról is szó van.

Simonsot korábban már más csapatokkal is „szóba hozták”. De hiába az európai topklubok érdeklődése, az ár fogja megszabni, hogy ki lesz a nyerő.