Magyar foci

A történelem ismétli önmagát: az Újpest ellen lett bajnok a Fradi

Az éllovas Ferencváros 2-1-re legyőzte ősi riválisát, a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnapi játéknapján, így a hátralévő meccsek eredményétől függetlenül megvédte a címét.

Korai újpesti gól adta meg a szurkolóknak köszönhetően amúgy is jó hangulatú, teltházas találkozó alapját. Vendégkontra végén Esiti szabálytalankodott Beridzével büntetőt érően, amelyet a 6. percben Zivzivadze váltott gólra. Utóbbi kilencedik újpesti bajnoki meccsén tizedszer volt eredményes.

A folytatásra maradt a nagy küzdelem, amelyben meddő fölénybe került a házigazda a saját térfelére visszazáró Újpesttel szemben.

""

A 18. percben aztán egyenlített a Ferencváros: Boli centerezését a túloldalon üresen helyezkedő Nguen lőtte a kapuba. Kijött a szorításból az Újpest, amely a szünet előtt már a kezdeményezést is átvette, de hiába akadtak lehetőségei, az újabb gólt a hazaiak szerezték. A 39. percben Pászka gurította visszafelé a labdát, amelyet Vécsei helyezett laposan a bal sarokba.

""

A szünet után is élvezetes, nyílt maradt a játék, amelyben már Dibusznak, majd Banainak is akadt védenivalója, utóbbinak több is. A hajrához közeledve a kapuk egyre kevésbé forogtak veszélyben, és az iram is csökkent. Az Újpest próbált támadni, de sok hiba csúszott a játékába.
A 95. percben Dibusz rosszul mozdult ki a kapujából, és pechesen ért a labdához, ezt kihasználva Croizet lőtt a hazai kapuba. Karakó játékvezető viszont a videovisszajátszást követően kifelé ítélt szabadrúgást, mert az újpesti támadó kezét is érintette a labda.

""

A két patinás fővárosi együttes 236. bajnoki találkozóját vívta egymással, az FTC 112. győzelmét aratta, 62 döntetlen és 61 újpesti siker mellett. A Ferencváros az Újpest elleni legutóbbi 19 bajnoki összecsapásán veretlen immár, öt döntetlen mellett 14-szer nyert, sorozatban tizedszer.

Négy fordulóval a szezon zárása előtt a zöld-fehéreknek 62 pontjuk van, a második Kisvárdának és a harmadik Puskás Akadémiának pedig 49. Egy évvel ezelőtt szintén az Újpest elleni hazai győzelemmel biztosította be aranyérmet a Ferencváros.

Az FTC története során 33. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, és sorozatban negyedszer végez az élen. Legutóbb az Újpestnek volt hasonlóan hosszú sorozata a bajnokságban, a lila-fehérek a 70-es években egymást követően hétszer végeztek az élen.

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Ferencvárosi TC-Újpest FC 2-1 (2-1)
Groupama Aréna, 20 155 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Nguen (19.), Vécsei (39.), illetve Zivzivadze (6. – 11-esből)
piros lap: Loncar (93.)
sárga lap: Boli (61.), Kovacevic (81.), Loncar (88., 93.), Nguen (97.), illetve Croizet (43.), Onovo (60.), Csongvai (88.)

Ferencváros:

Dibusz – Somália (S. Mmaee, a szünetben), Blazic, Kovacevic, Pászka – Esiti – Zachariassen (Auzqui, 72.), Laidouni (Besic, 90.), Vécsei (Loncar, 63.), Nguen – Boli

Újpest:
Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Boumal (Katona, 84.), Antonov – Csongvai, Onovo – Croizet, Bjelos (Mitrovic, 73.), Beridze (Simon, 87.) – Zivzivadze

Képek: MTI/Illyés Tibor