Aki szeretné előre tudni a Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers közötti vasárnapi Super Bowl-mérkőzés végeredményét, annak érdemes Chris Bermanra hallgatnia. Az ismert amerikai televíziós személyiség és sportkommentátor az ESPN oldalán tette közzé tippjét, márpedig a legutóbbi két alkalommal eltalálta a nyertest és a pontkülönbséget is.
Berman okfejtése során felidézte a 2020-as nagydöntőt, amelyet ugyanez a két csapat vívott, és ahol a 49ers hiába vezetett 20–10-re, a Chiefs utána sorozatban 21 pontot szerzett, és végül 31–20-as győzelmet aratott. A San Francisco azóta nem is jutott be a Super Bowlba, így a játékosait mindenképp fűtheti a visszavágás vágya. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a támadójátéka hihetetlenül erős, az alapszakaszban 120 ponttal szerzett többet, mint a Chiefs.
A Kansas ugyanakkor a New England Patriots-hoz hasonló dominanciát képvisel az elmúlt öt évben a ligában, a csapat legfőbb erőssége legendás edzője, Andy Reid, világklasszis QB-je, Patrick Mahomes, valamint a csapatnál dolgozik a világ talán legjobb védekezését felelős szakembere, Steve Spagnulo. A szakértő szerint a csapatok játékereje nagyjából kiegyenlíti egymást, így a korábbinál is szorosabb mérkőzés várható.
A végeredmény pedig:
Kansas City Chiefs–San Francisco 49ers 23–20
Fotó: Getty Images / Jamie Squire