Angol fociÁtigazolási hírek

A tinisztár aláírt a Liverpoolhoz

Kép forrása: Facebook/Liverpool FC

Vagyis Rio Ngumoha alig egy hónappal azután, hogy betöltötte a 17. életévét aláírta első profi szerződését a Liverpoollal

Mindezt a Liverpool a  klub összes közösségi média felületén tudatta a rajongókkal.

A fiatal csatár immár belépett a 18. életévébe, ezért kellett vele új kontraktus kötni.

Persze nagy valószínűséggel egy év múlva minden tekintetben komolyabb szerződést kaphat majd, ha töretlenül fejlődik.

Rio Ngumoha 2024 szeptemberében csatlakozott a Liverpool Akadémiájához a Chelsea-től.

Ezért pedig azóta a londoni klub jogi útra terelte az ügyet, mivel komoly kompenzációs díjra számít a játékos kapcsán. 

Ngumoha eddig ötször pályára lépett Arne Slot együttesében. Legutóbbi a keddi, 2-1-es Carabao Kupa-győzelem során játszott a Southampton ellen.

A legemlékezetesebb meccse pedig az volt, amikor a Premier League-beli debütálásán, nem sokkal a becserélése után a 100. percben győztes gólt szerzett  a Newcastle United ellen, amikor a csapata 3-2-re győzött.

Az angol U19-es válogatott játékos európai debütálása is megtörtént már, hiszen a Bajnokok Ligájában az Atlético Madrid ellen csereként pályára lépett az Anfielden.

Ngumoha az elmúlt szezonban egyébként játszott a Liverpool U18-as, U19-es és U21-es csapataiban is. 2025 januárjában az Accrington Stanley elleni FA-kupa-mérkőzésen debütált Arne Slot együttesében.

A balszélső tehát a jövő és könnyen lehet, hogy minden csapat körüli átigazolási pletykát fölülír majd, hogyha ugyanilyen dinamikusan fejlődik majd mint eddig.