A tilitoli foci halála

A futball azért is csodálatos sportág, mert ugyan a pálya csak kb. 100×50 méteres, és csapatonként csak 11 játékos van rajta, időről-időre megújul, változik. Puskásék idejében még négy-öt támadó volt a pályán, és a cél az volt, rúgj többet, mint az ellenfél, később viszont a taktika egyre fontosabb szerepet kapott.

Szinte minden évtizednek volt egy meghatározó játékfilozófiája. Az Aranycsapat (4-2-4) szárnyalása után a söprögetős játékrendszer lett a nyerő (már a 40-es években is jellemző volt az olaszokra, de igazán a 60-as években terjedt el), majd később (főleg a lesszabály bevezetésével) ez alakult át a sokáig népszerű 4-4-2-vé.

A 70-es években jöttek a németek, majd a hollandok által meghonosított "totális foci", az Ajaxra alapozott holland válogatott ugyan nem nyert nagy trófeát ezzel a játékkal (két vb-ezüstig jutottak Johan Cruijffék), de egész Európa őket próbálta másolni. A 80-as években jöttek megint az olaszok, majd megint a németek. A négy védőből lett három, majd megint négy, míg végül a kétezres évek nagy találmánya a 4-2-3-1 volt.

Na meg Pep Guardiola tikitakája.

Amikor a korábbi kiváló játékos 2008-ban a Barcelona élére került, kezdetnek jó pár játékost eltávolított, hogy meg tudja valósítani futball-álmát: egy sok labdabirtoklásra és labda nélküli mozgásra épülő, klasszikus csatár nélküli játékot, ahol a kapustól kezdve mindenki részt vesz az összjátékban. Nincsenek hosszú passzok, céltalanul előrevágott labdák, vannak viszont kényszerítők, körömpasszok, a védők mögé villámgyorsan begurított labdák, és végletekig kijátszott helyzetek. Guardiola sok gyorslábú, apró termetű játékossal nyitotta meg a totális futball új fejezetét, amellyel ő, és a később ezt a játékot átvevő spanyol válogatott négy-hat évig uralta a világot. A feltolt szélsőhátvédek, a labdavesztés utáni azonnali visszatámadás szinte minden csapatot megfojtott (tudna erről mesélni Sir Alex Ferguson, José Mourinho, és még nagyon sok más edző), az egyetlen kiutat a rendkívül fegyelmezett, tíz emberes védekezés, és a pontrúgásokból, illetve a villámgyors kontrákból szerzett gólok jelentették (Internazionale-Barcelona,BL-elődöntő, 2010, a busz-effektus). Tulajdonképpen ez, és José Mourinho alapozta meg a mostanra sikerre vezetett ellentaktikát a tiki-takára.

Az ellenfelek részéről azonban ezek csak múló sikerek voltak, és ugyan a Barcelona sem nyert meg minden címet, de hosszú távon senki nem tudta felvenni a versenyt sem az ő, sem a válogatott játékával. Új reneszánszát élte a 4-3-3, a széleken két villámléptű hátvéddel kiegészülve gyilkos fegyver volt mindenki ellen a tiki-taka. Guardiola négy év alatt 13 trófeát gyűjtött be a katalánokkal, a spanyolok világ- és ismét Európa-bajnokok lettek (az első Eb-t Luis Aragonesszel még 4-2-3-1-es felállásban játszva nyerték).

2012 után kezdett el repedezni a cukormáz a tiki-taka sütin. Nagy kérdés, hogy vajon Guardiola azért hagyta-e ott a csúcson lévő Barcát, mert megérezte: ez a fajta játék és sikeresség hosszú távon már nem fenntartható, vagy egyszerűen tényleg csak belefáradt és környezetváltásra vágyott (utóbbit támasztja alá, hogy a Bayernnel is ugyanezt a játékot próbálta játszani ebben a szezonban). A 2011-2012-es szezonban a Chelsea tulajdonképpen a Mourinho-féle Interrel megalapozott módszerrel, azaz feszes, fegyelmezett, az utolsó utáni passzra is odatolódó, önfeláldozó védekezésből indított ellentámadásokkal verte ki a Barcát a BL elődöntőben. Mourinho a Realnál is ezzel próbálkozott, és ugyan a Ronaldo-féle Madriddal voltak sikerei, de teljesen akkor még nem tudta átvenni az uralmat a Real a Barca felett – ez később a 2012-es bajnoki cím ellenére is a portugál állásába került. 

Az igazi arculcsapás a 2012-2013-as szezonban jött el. Igaz, hogy edzőgondok is voltak a Barcánál (Tito Vilanova betegségekor látszott, Guardiola azért más szint volt, nagyon kellett ő a katalánok sikereihez), de a játék nem csak ettől lett rosszabb. Teljesen beleszokott a Barca a tilitoliba, a tizenhatoson kívülről szinte nem is lőttek kapura, hiába volt számtalan remekül lövő játékos a csapatban. A bajnoki cím ugyan még meglett, de a BL-elődöntőben a Bayern – mily meglepő, villámgyors kontrákra építve – 7-0-val kiütötte a katalánokat. Ez volt talán az utolsó tőrdöfés, a Barca nem tudott megújulni, idén az Atlético a bajnokságban és a BL-ben is megoldhatatlan feladatot jelentett a gárnátvörös-kékek számára.

A spanyol válogatott ugyan a 2012-es Eb-t még megnyerte, talán ez volt a tiki-taka utolsó jó szereplése. Egyedül az elődöntőben a portugálok tudták felvenni a versenyt ezzel a játékstílussal (Ronaldóék jól ismerték, mit jelent ilyen csapat ellen játszani), de a gólszerzés nem jött össze nekik. A 2013-as Konföderációs Kupán már látszott, hogy a válogatottak is rájöttek, mit kell játszani ez ellen a foci ellen, hiszen a brazíliai tornán az elődöntőben az olaszok egy évvel a 4-0-ra elvesztett Eb-döntő után már csak tizenegyesekkel kaptak ki, míg a döntőben a brazilok (a villámléptű Neymarra, Hulkra és Oscarra alapozva) elporolták az előtte mindent nyerő hispánokat. Ezt követte az idei világbajnokság, ahol a hollandok és a chileiek is tökélyre fejlesztették a védekezést és az abból való visszatámadást.

És hogy bajban van-e a spanyol foci? Azt nem hinnénk, hiszen a keret továbbra is hemzseg a világsztároktól, de az szinte biztos, hogy paradigmaváltásra lesz szükség nem csak a válogatottnál, de a klubcsapatoknál is. A Real Madridnak BL-győzelmet ért a villámgyors, erős fizikumú játékosokra épülő taktika (Bale, Benzema, Ronaldo, di María ha kell, 12-15 másodperc alatt odaérnek az ellenfél kapujához, ami a tiki-takában szinte középpályást játszó védők ellen halálos fegyver), és tavaly a Bayern is ezzel győzött (Robben, Ribéry, Mandzukic, Müller voltak a főszereplők). Ezt az agilis futballt változtatta át Guardiola idén a münchenieknél is a tikitakára, amivel ugyan a német bajnokságot simán húzta be, de a BL-ben a Real csúnyán elverte őket – ugyanúgy, ahogy egy évvel korábban ők tették a Barcával.

Ami a legnagyobb baj a spanyoloknak, hogy teljesen újra kell írniuk a válogatott játékát (ugyanez igaz a Barcelonára és a Bayern Münchenre is). A tegnapi, Chile elleni mérkőzésen egy teljesen tanácstalan, ötlettelen, harmatgyenge, elképzelés nélküli focit játszó spanyol válogatottat láthattunk, amelynek a rövid passzok nem sikerültek, mást meg egész egyszerűen nem tudtak felmutatni. Próbálkoztak ugyan hosszú indításokkal is, de egy Costa-helyzettől eltekintve ezekkel sem jutottak semmire. A fő kérdés az, hogy ez a váltás del Bosquéval vagy nélküle fog-e lezajlani, illetve hogy a mostani csapatból kik maradnak. Az elmúlt évek sikerének egyik kulcsa, Xavi szinte biztosan nem (a hírek szerint a Barcelonát is elhagyja), a többieknek (az ezúttal lehetőséget sem kapó David Villát leszámítva) egy vagy két világverseny még beleférhet a karrierébe. Van két éve del Bosquénak újrarajzolnia a mágnestáblán a taktikát, mert az ebben a szezonban bebizonyosodott, hogy a tiki-taka ideje lejárt. A Barcelona már megtette az első lépéseket, több eddigi kulcsjátékosát elengedte, vagy elengedni készül, és az újonnan kinevezett vezetőedző, Luis Enrique is új Barcelonát ígért a szurkolóknak.

A Bayern vezetőség meg elkezdhet gondolkozni azon, jó ötlet volt-e Guardiolát kinevezni vezetőedzőnek… Igaz, a spanyol mester számára most jött el az idő, hogy megmutassa, milyen edző, hogy képes-e megújulni vagy sem.

A recept mindenesetre adott a 2012-2013-as szezonból.