Tenisz

"A teniszvilág legszigorúbb szabályait vezettük be"

Lisa Neville rendvédelmi miniszter szerint Victoria állam kormánya rendkívül szigorú koronavírus-protokollt dolgozott ki a februárra halasztott ausztrál nyílt teniszbajnokságra.

A politikus kedden közölte, a játékosoknak és a stábtagoknak – körülbelül 1200 főnek – negatív teszteredmények birtokában kell megérkezniük az országba, ennek ellenére két hetet elszigeteltségben kell tölteniük a szállodájukban.

A teniszezők naponta csupán öt órát tölthetnek a szobájukon kívül, és minden nap tesztelik őket. Akinek a vizsgálata pozitív eredményt hoz, illetve aki kontaktszemélynek számít, azt egy erre kijelölt szállodában különítik el, és edzéseken sem vehet részt.

"A teniszvilág legszigorúbb szabályait vezettük be" – szögezte le Lisa Neville. Hangsúlyozta, a hatóságoknak abból a feltételezésből kell kiindulniuk, hogy minden érkező fertőzött lehet. A miniszter hozzátette, súlyos büntetésre számíthat, aki megsérti az előírásokat.

A svájci Roger Federer, az amerikai John Isner és a francia Jo-Wilfried Tsonga már jelezte, hogy nem indul a február 8-21. között sorra kerülő ausztrál nyílt bajnokságon.

A selejtezőket Dubajban, illetve Dohában rendezik, a főtáblán szereplő versenyzők és kísérőik csütörtöktől érkeznek Ausztráliába.

Borítókép: facebook/Australian Open