Nemzetközi labdarúgás

A tavalyi év legnagyobb kihagyott helyzetei: Szalai is a listán

""

Nem került előkelő helyre, hiszen számtalan lúzer mozdulatot láttunk a Bundesligában. A kilencedik helye ettől még reális – korábbi klubtársa, a schalkés HUntelaar van közvetlenül előtte -, ahogy a dobogóra kétszeresen is felkerülő wolfsburgi Malanda pozíciója is.

Nehéz eldönteni, melyik ziccere szerencsétlenebb, hiszen a kapufáról visszapattanó labdát sem tudja egy méterről az üres kapuba terelni a belga csatár.

Az első hely azonban vitathatatlanul a Kaiserlautern tízeséé, Philip Hofmanné. Érdemes megnézni, szinte gólból rúgja ki a labdát, egy méterről biztosan képtelen lenne még egyszer ugyanígy fölébombázni.