Angol foci

A szurkolók már látják, mi a gond Gyökeressel

Kép forrása: David Price/Arsenal FC via Getty Images

Nem indult fényesen Viktor Gyökeres pályafutása az Arsenalban: a svéd csatár gyengén mutatkozott be a Manchester United elleni rangadón. Már meg is van a szurkolói vélemény arról, mi volt a gond a csatárral.

A 63,5 millió fontért igazolt támadó kezdőként kapott lehetőséget az Old Traffordon, ahol az Arsenal végül 0-1 arányban győzött Riccardo Calafiori korai fejesével, amelyet Declan Rice szöglete előzött meg.

Gyökeres azonban nem tudott betalálni korábbi edzője, Ruben Amorim együttese ellen, és szinte teljesen súlytalan volt a mérkőzésen. Hatvan perc alatt mindössze 21 labdaérintése és 9 passza volt, lövést nem eresztett meg, helyzetet sem alakított ki.

Viktor Gyökeres passzainak statisztikái a United elleni derbin (forrás: X/OptaAnalyst)

A 60. percben Kai Havertz váltotta, miután az Arsenal és Gyökeres sem találta a megfelelő ritmust az első közös fellépés során. És bár kevés labdát kapott társaitól, amikor nála volt a játékszer, sem tudta megtartani, avagy pontosan megjátszani, ahogy a grafika is mutatja.

S hogy mit szóltak a szurkolók Gyökeres debütálásához? A szrukolói visszhangok vegyesek, bár abban mindenki egyetért, hogy az Arsenalnál rég nem játszott klasszikus 9-es. Lévén eddig inkább Havertz vagy Mikel Merino töltötte be ezt a szerepet. Gyökeresnek még szoknia kell, hogyan tudja saját erősségeit érvényesíteni a londoni csapatban, ahogy a társaknak is bízniuk kell az új társ kvalitásaiban. Íme, néhány reakció a fanatikusoktól:

„Gyökeres nem tudott plusz emberként avagy célpontként funkcionálni, emiatt semmilyen kontrollunk sem volt.”

„Vagy be kell játszani neki a mélységi labdákat, vagy vissza kell lépnie, hogy segítse a támadásépítést. Szinte semmilyen értelmes labdát nem kapott.”

„A csapatnak több helyzetet kell teremtenie számára, beadásokkal, indításokkal kell kiszolgálnia Gyökerest.”

„Nem Gyökeres a probléma, hanem az, hogy mögötte úgy mozognak a többiek, mintha ott sem lenne.”

„Megvettük Gyökerest, de egyetlen indítást sem kapott a védelem mögé.”

Kijelenthető, hogy a Sportingban 97 gólt szerző csatár senki szerint nem kapott megfelelő kiszolgálást, de az is tény, hogy egyelőre nem hozott sem erőt sem agresszivitást a támadóharmadba. Mikel Artetának pedig gyorsan ki kell találnia, hogyan illeszti be a rekordigazolást a rendszerbe. Lévén egy ekkora beruházás után a szurkolók sokáig biztosan nem lesznek türelmesek. Mert ha legközelebb, augusztus 23-án, a Leeds United elleni hazai mérkőzésen is ugyanilyen meccse lesz a svédnek, már könnyen érkezhetnek a lelátói kritikák is.