Egyéb sportok

A szövetség előbb eltiltotta, majd felmentette Contadort?

A hivatalos döntést várhatóan kedden jelenti be a szövetség, mely január 26-án először úgy határozott, hogy egy évre eltiltja a 28 éves kerekest és megfosztja a tavalyi Tour de France-diadalától, mert a 17. szakasz után levett mintájában klenbuterolt találtak. A hegyimenő, aki múlt hét kedden nyújtotta be fellebbezését, azzal védekezett, hogy az elfogyasztott fertőzött hússal került a szervezetébe a tiltott szer, s nem szándékosan doppingolt. Amennyiben Contadort felmentik, megtarthatja harmadik Tour-győzelmét és júliusban megszerezheti negyedik végső sikerét is.