A szezon végén távozik a Real ikonja – sajtóhír

Spanyol sajtóértesülések szerint Lucas Vázquez az utolsó idényét tapossa a Királyi Gárda színeiben.
A blancók emblematikus figurája 2015 nyarán tért vissza a fővárosba, előtte az Espanyol gárdáját erősítette.
Vázquez tehát tíz szezon óta játszik a Real Madridban, a Diario AS azonban úgy értesült, a tizenegyedikre nem kerül sor.
A portál úgy tudja, a klubnál nem számolnak a 33 éves labdarúgóval és nem hosszabbítják meg az idény végén lejáró szerződését.
A pálya jobb oldalán gyakorlatilag bármelyik poszton bevethető futballista a tíz év alatt 387 mérkőzésen lépett pályára a madridiaknál. Ezeken a találkozókon 38 gólt szerzett és 72 gólpasszt adott.
Jövője azért is kérdéses, mert Dani Carvajal rövidesen felépül súlyos térdsérüléséből, valamint a Királyi Gárda Trent Alexander-Arnold helyzetét is közelről monitorozza a Liverpoolnál.
Hónapok óta nem titkolják a fővárosban, hogy az angol bekk Florentino Pérezék elsőszámú kiszemeltje a védelem jobb oldalára. Szerződése Lucashoz hasonlóan szintén lejár júniusban és egyelőre nem sikerült megállapodnia a Mersey-parti klubbal.
Vázquez ebben a szezonban 37 mérkőzésen kapott lehetőséget a Real Madridban. Kétszer talált be és hat assziszttal rendelkezik.
Ön szerint hogyan néz majd ki a Real-védelem a 2025/26-os idény első mérkőzésén?