NFL

A szezon legjobb meccsét és Kirk Cousins-rekordokat hozott a Falcons-Bucs párharc

Kép forrása: Todd Kirkland/Getty Images

Elképesztő izgalmak és kilátástalan helyzetből való fordítás!

Az Atlanta Falcons hosszabbítás után 36-30-ra győzött a Tampa Bay Buccaneers ellen az észak-amerikai amerikaifutball-liga ötödik hetének nyitómérkőzésén. Az eddig 2-2-es mérleggel álló Falcons szinte az egész meccsen hátrányban játszott, végül mégis ők örülhettek, többek között Kirk Cousins remek napjának, aki 509 yardot és 4 TD-t passzolt. Előbbi atlantai franchise-rekord, illetve az irányító pályafutásának is legjobbja. A túloldalon Baker Mayfield szintén 3 passzolt touchdownnal zárt.

Drake London 4. percben esett TD-jével indult a meccs, amire Mike Evans válaszolt. A második negyedben is az Atlantáé volt az első hatpontos, ezúttal Mooney ért be a célterületre, a túloldalon pedig megint Mike Evans válaszolt, akinek ez volt a 100. touchdownja karrierje során. A Tampának volt még egy touchdownja, így 24-17-es állással mentek pihenőre a felek.

A második játékrész már a védelmek meccsét is hozta, a harmadik negyedben csak egy-egy mezőnygólt láthattunk. Majd jött a negyedik etap, amelyben Mooney újabb elkapott TD-vel vétette észre magát, amire a Bucs csak egy field goallal válaszolt. Néhány perccel később Koo rúgását blokkolták, majd a Falcons 2 perccel a vége előtt még a labdát is eladta, de a Tampa nem tudta bevinni az utolsó döfést, három pont különbség és másfél perc elegendő volt Kirk Cousinsnak arra, hogy mezőnygól távolságig vezesse csapatát, igaz, ez néhány másodpercen múlott csak, de végül Koo berúgta az egyenlítést jelentő hárompontost.

A hosszabbításban pedig a Falcons már annyira felspannolt állapotban volt, hogy tudni lehetett, otthon akarják tartani a győzelmet, amit Hodge TD-jével valóra is váltottak. A Falcons mérlege – és a Tampáé is – így 3-2-re módosult, Cousins pedig úgy fest, megérkezett Atlantába!

A mérkőzés összefoglalója (a linkre kattintva látható):