Vízilabda

"A szarvashibáink okozták a vesztünket" – A vízilabda-eb elődöntője után

""

(Fotó: vlv.hu)

Ezek tudatában nem is lehetett kérdéses, hogy hosszabbítás után egygólos vereséget szenvedett a magyar válogatott a montenegróiaktól, így vasárnap az arany- helyett a bronzéremért szállhat vízbe Eindhovenben.

A másik ágról finalista szerbek helyett következnek az olaszok, méghozzá ezen a kontinensviadalon másodjára, mivel a világbajnokokkal Kemény Dénes legénysége az Eb-nyitányon, az első csoportmeccsen már találkozott, s akkor minden erőlködés nélkül diadalmaskodott.

Nyerhető volt a montenegróiak elleni találkozó is, és ha csak valamivel kevesebbet rontva teszi a dolgát az olimpiai bajnoki címvédő társaság, már akkor megvan a döntőbe jutás. Ám ezúttal önmagához mérten kivételesen gyengén teljesített a végső győzelemre is esélyesnek tartott csapat, amelyet azonban egy ilyen kaliberű együttes, mint amilyen a 2008-ban Európa-bajnok délszláv alakulat, bizony képes legyűrni. Ahogy pénteken is történt.

""

(Fotó: vlv.hu)

"Rosszul kezdődött az egész. Nem tanúsítottunk elegendő ellenállást emberhátrányban, abból kaptuk a gólokat és ehhez meg nem voltunk elég stabilak abban, amit eddig jól csináltunk, azaz emberelőnyben – összegzett a válogatott honlapján Kemény Dénes. – Néhány játékos szarvashibát követett el az elején. Sok olyan pont volt a meccsen, amikor viszonylag könnyen lezárhattuk volna. Leginkább másfél perccel a vége előtt az emberelőny. Ha azt belőjük, én nem hiszem, hogy a maradék másfél percben ki tudtak volna egyenlíteni."

""

(Fotó: vlv.hu)

A négy találatával legeredményesebb Kiss Gergely az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy miközben a fórokat időnként elhamarkodták, nem lőtték be a helyzeteket, aközben az emberhátrányos helyzetekben sem úgy védekeztek, ahogy kellett volna, s a megengedhetőnél jóval pontatlanabbak voltak.

"Fordulópont lehetett volna, amikor 9-11-ről 12-11-re átvettük a vezetést, de nagyon gyors volt a játék, oda-vissza jöttek a kiállítások, nem volt idő az előnytartásra, arra, hogy megállítsuk az ellenfelünket – keresett választ a miértre a balkezes olimpiai bajnok. – Engedtük, hogy akciógólokat lőjenek, meg aztán kaptunk megúszásgólokat is, ami nem szokás a magyar válogatottnál. Túl sok volt a hiba. Most aztán gyorsan fel kell szívnunk magunkat, és a kisdöntőben le kell győznünk az olaszokat megint."

""

(Fotó: vlv.hu)

Kásás Tamás is hasonló véleményen volt: "Ha nagyon tömören szeretném összefoglalni, akkor sajnos azt kell, mondjam, hogy Montenegró megérdemelten nyert. Nagyon jól játszottak, mondjuk a győzelmükhöz az is kellett, hogy mi sokkal többet hibázzunk a szokásosnál. Nagyon-nagyon kemény meccs volt, fizikai meccs volt, és már ugye az olasz és görög meccsünk is nagyon-nagyon nehéz volt a csoportban, de ez mégiscsak egy szinttel feljebb. Úgyhogy ezt most sajnos nem bírtuk a végén. Hát sajnálom. Nem igazán lehet ilyenkor mit mondani" – mondta Kásás a vlv.hu-nak.

""

(Fotó: vlv.hu)

Madaras Norbert inkább már a vasárnapi, bronzmeccsel foglalkozott: "Nekünk nagyon-nagyon kell ez a győzelem, az, hogy egy ilyen ki-ki meccset ne veszítsünk el megint, hanem úgy menjünk innen haza, hogy azt igenis megcsináljuk. Minden szempontból: az elmúlt évek miatt, az olimpia miatt, úgyhogy azon leszünk, hogy azt mindenképpen behúzzuk."

A magyar együttes a bronzéremért a szombati pihenőnapot követően vasárnap, 13:30 órától vívja következő, egyszersmind utolsó eindhoveni mérkőzését. A két órával később kezdődő döntőben pedig az egykori jugoszláviai szövetségesek, s hajdanán egy csapatot is alkotók csatája következik Szerbia-Montenegró szereposztásban.