Nemzetközi labdarúgás

"A spanyol liga öt éven belül megöli magát" – mondja a szakértő

""
 
Jose Maria Gay de Liebana szerint a klubok és a liga bevételei nem növekednek olyan mértékben, mint amennyit a csapatok költenek és a televíziós jogdíjak elosztása is rendkívül rosszul struktúrált.
 
A szakember szerint emellett úgy véli, túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a kínai szimpatizánsok megnyerésére is. A professzor emellett meredek ötlettel is előállt, méghozzá a három nagy portugál sztárcsapat spanyol bajnokságba olvasztásának tervével. 
 
"Ha a dolgok így folytatódnak, a spanyol bajnokság megöli saját magát. Egy éve még úgy jósoltam, tíz éve van hátra a La Ligának, most viszont úgy látom, ez az idő öt évnél sem több. A televíziós jogokat is rosszul értékesítik, hiszen megoszlanak két szolgáltató között, miközben Európa többi részén egy partnerrel dolgoznak. Továbbá, véleményem szerint a kínai piac elsődleges prioritásának erőltetése sem helytálló, az amerikai és a japán sokkal kézenfekvőbb lenne. Így módon a globális szerződéseket is meg kéne változtatni. Manapság nem vonz túl nagy érdeklődést a La Liga. Ha beszállna a Porto, a Benfica és a Sporting, sokkal karakteresebb lenne a bajnokság, biztosan extrát nyújtana ezzel a pontvadászat." – vázolta véleményét a szakértő a spanyol és az európai futball pénzügyi helyzetével kapcsolatban csütörtökön ötödízben megtartott prezentációján.