Spanyol foci

Spanyol hírek szerint Xabi Alonso május végén átveszi a Realt

Kép forrása: Getty Images

Mindezt a Relevo újságírója Matteo Moretto "szellőztette meg", akinek volt már néhány "tűpontos" pletykája az utóbbi években.

Ha hihetünk Moretto információjának, az persze sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. 

A Bayer Leverkusen ez esetben két okból nyugodhat meg. Egyrészt szezon közben marad a trénerük a helyén. Másrészt mivel a vezetőedző szerződése 2026 nyaráig szól, így a kivásárlása még pénzt is hozhat a konyhára.

Nem véletlenül nyilatkozott a német klub sportigazgatója, Simon Rolfes nemrégiben így:

„Nyugodt vagyok, mert a tréner szerződése túlnyúlik a közelgő nyáron.”

De ha Moretto igazat szól, akkor május végén, de inkább június elején Xabi Alonso a Real Madrid vezetőedzője lesz.

Carlo Ancelotti szerint a csapata BL-döntős lesz idén is. Ebben az esetben ez a dátum csak június lehet, hiszen a müncheni finálé május 31-én lesz.

A másik kérdés a közelgő klub világbajnokság, amely szinte a szezon után azonnal indul. Ez az elképzelés azt vetíti előre, hogy ott már Xabi Alonso ülne a Real Madrid kispadján. Ami azért meglehetősen nagy kockázatot rejt magában.

Persze a spanyol edzőnek mindenképpen a „királyi gárda” az álommeló, de nagy kérdés, hogy Madridban hasonlóképpen gondolkodnak-e róla?

Hogy mennyire volt Moretto pletykája álom kategória? Nos az csak jövő tavasszal derül majd ki.