A Southampton fellebbezését elutasították, a Hull City meccs nélküli feljutást szeretne
A Southampton biztosan marad a másodosztályban, míg a Hull City már mérkőzés nélkül szeretne feljutni a Premier League-be, talán nem jogtalanul.
Végleg bezárult az ajtó a Southampton előtt: a klub fellebbezését elutasították, így biztosan nem játszhat a Championship playoffdöntőjében.
A „Spygate-ügyben” bűnösnek talált klub hiába érvelt azzal, hogy a büntetés aránytalanul súlyos, a független választottbírósági testület kevesebb mint egy óra alatt helybenhagyta az eredeti döntést.
A Southampton kizárása mellett marad a következő idényre szóló négypontos levonás és a hivatalos megrovás is. A döntés végleges, újabb fellebbezésre már nincs lehetőség.
A playoffdöntőben így a Middlesbrough lép a Southampton helyére, és szombaton a Hull City ellen játszik a Premier League-be jutásért.
Csakhogy Hullban ezt nem akarják ilyen egyszerűen elfogadni.
A klub tulajdonosa, Acun Ilicali szerint jogászaik azt vizsgálják, hogy a Southampton kizárása után nem kellene-e automatikusan őket feljuttatni az élvonalba.
„Normál esetben két csapat jutott döntőbe, és az egyiket kizárták. A jogászaink véleménye szerint nekünk egyenesen a Premier League-be kellene kerülnünk” – mondta Ilicali, aki szerint a helyzet „elég kaotikus”.
A Hull különösen azért elégedetlen, mert napokig a Southampton ellen készült, most viszont néhány nappal a döntő előtt teljesen új ellenfelet kapott.
A tét óriási: vagy pályán dől el a feljutás, vagy az angol futball egyik legfurcsább jogi csatája még tovább borítja a Championship végét.
🚨 Exclusive: Hull City are consulting lawyers to see if they have a case to be promoted straight to the Premier League after Southampton (subject to an appeal) were expelled from the Championship playoffs.
Hull are unhappy at the prospect of facing Middlesbrough at Wembley… pic.twitter.com/SgZxEr6nyh
— Ben Jacobs (@JacobsBen) May 20, 2026