Amerikai sportok

A San Jose lépett közelebb a nagydöntőhöz

""
 
A San Jose így előnyös helyzetben van, a hatodik összecsapást ugyanis saját közönsége előtt játssza szerdán, s ha győz, akkor bejut a nagydöntőbe.
 
A végül háromgólos különbség ellenére nagyon kiélezett csatát vívott egymással a két együttes. Az első két harmadot követően 3-3-ra álltak a felek, majd a harmadik szakasz elején, mindössze 16 másodperccel a kezdés után Joe Pavelski előnyhöz jutatta a San Josét. A hazaiak ezt követően hiába próbálkoztak, nem tudtak egyenlíteni, a Sharks pedig a hajrában két üreskapus góllal zárta le a meccset.
 
Pavelski elképesztő formában játszik az idei rájátszásban, a hétfői találkozón kétszer volt eredményes, s a csapat eddigi 17 playoff-meccsén összesen 12 gólt szerzett.
 
Nyugati főcsoport-döntő, 5. mérkőzés:
St. Louis Blues-San Jose Sharks 3-6
A párharc állása 3-2 a San Jose javára.