Luís de la Fuente kihirdette bő keretét a 2024-es Eb-re, azonban több döntésével nem értettek egyet a kapitánynak.

Az egyik ilyen Lucas Vazquez kihagyása, amit maga a Real-játékos is nehezményezett.

Percekkel a 29-fős keret megnevezése után két nevetős emoji-val ellátott tweetet posztolt a spanyol játékos, majd pár perc múlva törölte azt.

"(Forrás:

Lucas mellett a Tottenhames Pedro Porro is kimaradt, így Dani Carvajalra és nagy meglepetésre Jesús Navasra hárulhat a feladat, hogy megoldják a spanyolok jobb oldali védekezését.

A 38 éves Navas a szövetségi kapitány szerint „arra született, hogy nemzetközi szinten versenyezzen, és sosem hagyta cserben csapatát.”

Vazquez Carvajal hiányában egészen jó számokat és teljesítményt produkált a Real Madridban a szezonban, bár a Bayern elleni BL-elődöntőben előjöttek gyengeségei.

A tweet törlése után az egyébként a Bajnokok Ligája döntő előtti egyik média-napját tartó Real standjánál érték utol a játékost, aki tagadta, hogy bármi köze lett volna posztjának a kerethirdetéshez, és hozzátette, nagyon nehéz feladat szövetségi kapitánynak lenni, tiszteli és elfogadja a döntést, valamint szurkolni fog a válogatottnak az Eb-n.

(Borítókép: X)