Átigazolási hírekSpanyol foci

A Real olcsón értékesítette tehetségét, de négyszeres áron visszaszerezheti

Kép forrása: Getty Images

A Királyi Gárda potom 3 millió euróért adta el Chema Andrést a Stuttgartnak, de egy okosan beépített visszavásárlási záradék révén a középpályás még visszatérhet Madridba.

A Real Madrid újabb fiatal tehetségtől búcsúzott, legalábbis egy időre.

A klub ugyanis elfogadta a német VfB Stuttgart 3 millió eurós ajánlatát Chema Andrés játékjogáért – számolt be róla a Bild.

A mindössze 22 éves középpályás tavaly főként a Real tartalékcsapatában, a Castillában szerepelt, de két La Liga-meccsen is lehetőséget kapott a felnőttcsapatban.

Sokáig úgy tűnt, hogy a blancók és a sváb gárda Angelo Stillerrel kapcsolatban már a nyár korábbi szakaszában kezet ráz, arra a transzferre azonban végül nem került sor.

A Chema Andrés-üzlet elsőre szerény összegnek tűnhet, a madridiak viszont nem engedik el végleg a spanyol játékost. Egy 13,5 millió eurós visszavásárlási opciót is beépítettek a szerződésbe.

Mindemellett amennyiben a Stuttgart úgy dönt, egy másik együttesnek „adja tovább” a fiatal spanyolt, a megállapodásból származó haszon felét a Real kapná meg.

Chema 2030-ig írt alá a németekkel, akik ezek alapján hosszú távra terveznek vele. Kérdés, hogy Madridban látnak-e benne annyi potenciált, hogy visszahozzák – vagy végleg lemondanak róla.

Úgy tűnik, hogy az átigazolás nem csak egyszerű pénzügyi tranzakció, hanem akár egy jövőbeli stratégiai lépés része is lehet a Királyi Gárdánál.