Spanyol foci

A Real Madrid vezetősége a nyáron megfúrta Xabi Alonso tervét

Kép forrása: Facebook/Real Madric C.F.

Vagyis Florentino Perezék a vezetőedző kérése ellenére döntöttek a nyári átigazolási időszakban. Így a jelenlegi helyzetért némiképp ők is felelősek

Ennek ellenére persze Xabi Alonso áll a célkereszt közepében, de az El Mundo kedden arról közölt egy cikket, hogy könnyebb dolga is lehetne a trénernek, hogyha a Real Madrid hiererchiája meghallgatja a kérését.

Ugyanis azelőtt, hogy megérkezett volna a Bayer Leverkusentől, a klub egy ügyben ellene döntött. Így még mielőtt betette volna a lábát a Bernabéuba, már nem úgy alakították a keretet, ahogy szerette volna.

Nyilván ez intő jel lehetett volna a számára, vagy akár a jövőre nézve. Hisz konkrétan átnyúltak a feje fölött. 

A múlt szezon vége előtt bejelentették, hogy Luka Modric 12 év után távozik a Real Madridtól. Azonban az El Mundo szerint a horvát játékos a klubnál alkart maradni és ezért fizetéscsökkentéseket is ajánlott, hogy meggyőzze a vezető tisztségviselőket, hogy hosszabbítsák meg még egy szezonnal a szerződését.

A történetben az igazi csavar, hogy Xabi Alonso is azt szerette volna, ha korábbi csapattársa marad. De egyhangúlag leszavazta a vezetőség.

A felső vezetés ugyanis már az első csapatban lévő fiatal játékosokat akarta játszatni. Így Aurelien Tchouamenire, Eduardo Camavingára és Arda Gülerre akarták helyezni a fókuszt. Ezért úgy gondolták, hogy a horvát válogatott játékosra nincs szükség.

Azóta bebizonyosodott, hogy hallgatni kellett volna a vezetőedzőre.

Modric továbbra is magas szinten játszik, de már az AC Milanban. A Real Madrid pedig eddig az egész szezonban küzdött a középpálya problémáival.

Vagyis a csapatnak jól jött volna az idényben a tapasztalata és vezetői képességei.

Ennek ismeretében lehet, hogy a Real vezetősége ezért is türelmes a trénerrel. Mert a jelenlegi helyzet az ó döntéseikből is következik.