Átigazolási hírek

A Real Madrid kész 25 millió eurót fizetni Alexander-Arnoldért

Kép forrása: Getty Images

Úgy tűnik, hogy Florentino Perez belátta, hogy az idei szezon tervei nem elérhetőek, hogyha nem igazol már januárban a Real Madrid.

Hiszen lehet akármekkora az elvárás Carlo Ancelottival szemben, a sérülés hullámmal ő sem tud mit tenni. Ez pedig a szezon elején elsősorban a hátvédsort érintette.

Aurelien Tchouameni középső védőként való szerepeltetése továbbra is kényszer szülte megoldás és ezen változtatni kell. 

Trent Alexander-Arnold Madridba költözését a spanyol sajtó szinte tényként közli. Hiszen a védő nyáron szabadon igazolható lesz, így ingyen mehetne a BL-címvédőhöz.

Azonban a Real Madrid mindennek elébe menne és hajlandó 25 millió eurót fizetni a Liverpoolnak a játékosért már januárban.

Ami lássuk be meglehetősen bőkezű ajánlat egy olyan futballistáért, aki hat hónap múlva ingyen megszerezhető.

A kérdés, hogy ebben az esetben kikérik-e majd Arne Slot véleményét, vagy a feje fölött döntenek?

Slot ugyanis szintén szeretne már a télen igazolni, de Liverpoolban sem költenek ész nélkül.

A Marca információi szerint tehát az ügy ott tart, hogy a Real Madrid először felvette a kapcsolatot a Liverpoollal, hogy érdeklődjön Alexander-Arnold januári igazolásáról. De határozott nem volt a válasz.

Azóta viszont bedobták a 25 milliót, ami már legalább is megfontolandó.

Még egy tényezőt azért ne felejtsünk el. Alexander-Arnoldot.

Vajon ő el akarja-e hagyni az éppen mindenhol éllovas csapatát már a tél közepén?