Kosárlabda

A Raptors keresztbe feküdt a kisöprésnek – Meccsleírás

A Milwaukee Bucks 2-0-ás előnnyel érkezett Torontóba, az NBA Keleti Főcsoport döntőjének harmadik összecsapására.

Újabb siker esetén a Bucks egy lépésre került volna a nagydöntőtől. 
 
A meccsen az első kétpontost a vendégek szerezték, az első negyed további részében a Raptorsnél volt a kezdeményezés, 30-21-re vezettek.
A második tizenkét percben a kanadaiak lépéselőnyben maradtak, előnyük négy és tizenegy pont között mozgott.
A Bucks közeledett ugyan ellenfeléhez, de a Raptors 58-51-es előnyével fordultak a csapatok a második félidőre.
""
(Photo by Vaughn Ridley/Getty Images)
 
A harmadik negyedben is megmaradt a Torontó előnye, bár a Milwaukee tovább zárkózott.
A játékrész végén már csak 77-75 volt a hazaiak javára. 
Az utolsó negyedre egy kérdés maradt: meg tudja-e őrizni előnyét az NBA egyetlen kanadai csapata vagy a Bucks megfordítja a mérkőzést?
Sokáig úgy tűnt, hogy  az előbbi forgatókönyv válik valóra, a Raptors most is végig vezetett.
A Milwaukee azonban nem adta fel, és 88-86-nál elért kétpontossal először hozta egyenlőre az állást.
 
Ugyanezt megcsinálták 91-88-nál, valamint 96-94-nél is, így jöhetett a hosszabbítás.
Panasz nem lehetett az izgalomra: torontoi, majd milwaukee-i triplát követően előbb a hazaiak kerültek lépéselőnybe, majd a vendégek felzárkóztak.
Sőt 105-103-ra a Bucks vezetett (az első negyed óta először került fölénybe), viszont ezt nem tudta megtartani, és végül 118-112-re a Raptors nyert.
Ezzel az állás 2-1-re módosult, így a Bucks nem tudja söpréssel kiejteni a Raptorst.
A 118 torontoi pontból 61-et a Kawhi Leonard-Pascal Siakam kettős hozott össze. 
""
(Photo by Vaughn Ridley/Getty Images)
 
Előbbi 36, utóbbi 25 egységgel járult hozzá a hazai győzelemhez.
Nem kis jelentőséggel bírt Norman Powell 19, Marc Gasol 16, illetve Kyle Lowry 11 pontja sem.
A vendégek részéről George Hill volt a legeredményesebb a maga 24 pontjával.
Hill mellett Malcolm Brogdom, illetve Brook Lopez ért el legalább 15 pontot.
A görög ász, Giannis Antetokounmpo 12 pontot szerzett, viszont hét asszisztjával, valamint 23 lepattanójával az egyik legaktívabb volt.
 
NBA, Keleti Főcsoport, döntő, harmadik mérkőzés:
Toronto Raptors – Milwaukee Bucks 118-112, kétszeri hosszabbítást követően
Az állás: 2-1 a Milwaukee Bucks javára.
A negyedik mérkőzést magyar idő szerint május 22-én 2:30-kor rendezik, szintén Torontoban.