BL – A PSG vért izzadva, a Barcelona vártnál nehezebben jutott elődöntőbe

Az UEFA Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágói során a Borussia Dortmund együttese fogadta hazai pályán a Barcelona csapatát, valamint az Aston Villa próbálta meg otthon megfordítani a saját párharcát a Paris Saint-Germain ellen.
Dortmund – Barcelona 3-1 (1-0) A Barcelona 5-3-as összesítéssel jutott tovább
A két együttes az idei BL-szezon során már harmadjára találkoztak egymással. Először az újdonsült „főtáblán” kerültek egymással szembe Dortmundban, ahol egy ötgólos mérkőzésen tudott nyerni a Barcelona. Ezt követően az egyenes kieséses szakaszban a negyeddöntők során keresztezték ismét egymás útjait. Az odavágó során Hansi Flick együttese magabiztos módon 4-0-ra kiütötte német ellenfelét hazai pályán.
A Dortmund tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára, hiszen az idei Bajnokok Ligája egyik legnagyobb favoritja ellen négygólos hátrányból nem sok jóra számíthattak.
Ehhez képest a mérkőzés 9. percében Wojciech Szczesny rántotta le ellenfelét a tizenhatoson belül, aminek következtében büntetőhöz jutottak a hazaiak.
A büntetőt pedig Serhou Guirassy végezte el és lőtte a labdát a léc alá ezzel megszerezve a vezetést és a szépítést az összesítésben Dortmund számára. (1-0)
Pár perccel később majdnem megduplázta előnyét a német együttes, ám Pascal Gross találatát les miatt érvénytelenítették.
Az első játékrészben nem született több találat.
A második félidő elején azonban ismét hamar betaláltak a hazaiak Serhou Guirassy révén, ezúttal egy szögletet követően. (2-0)
Az 54. percben azonban ismét messzebb került a Dortmund a továbbjutástól, amikor Ramy Bensebaini ért szerencsétlenül a labdába, aminek következtében öngólt szerzett. (2-1)
A Barcelona ezzel a kis „segítséggel” pedig ismét egy karnyújtásnyira került a legjobb négytől.
A 76. percben tette tökéletessé teljesítményét Guirassy, amikor jó ütemben csapott le egy kallódó labdára, majd ellőtte azt a léc alá, így megszerezte harmadik gólját a mérkőzés során. (3-1)
A Barcelona a vereség ellenére sikeresen bejutott az elődöntőbe.
INTO THE SEMIFINALS!!!!#BVBBarça @ChampionsLeague pic.twitter.com/Tj6QJNngxz
— FC Barcelona (@FCBarcelona) April 15, 2025
Hansi Flick együttese azonban nem lehet felhőtlenül boldog és elégedett a teljesítményével, hiszen amíg hazai pályán szinte tökéletes teljesítményt nyújtottak, addig Dortmundban meglehetősen kényelmetlenné tették saját maguk számára a továbbjutást.
🚨 OFFICIAL: Barcelona are in UCL semi finals! pic.twitter.com/ws8nLz4pPj
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) April 15, 2025
Aston Villa – PSG 3-2 (1-2) összesítésben 5-4-el jutott tovább a Paris Saint-Germain
A két együttes egyetlen korábbi összecsapása az egy héttel korábbi odavágó volt Párizsban. Luis Enrique csapata minden eddiginél meggyőzőbb formát mutat az idei BL-kiírás során. Ehhez mérten pedig továbbra is meggyőző teljesítményt nyújtottak, aminek eredményeként hazai pályán 3-1-re legyőzték az Aston Villa csapatát. A párizsiak így egy magabiztos kétgólos előny tudatában utazhattak Birminghambe.
Unai Emery csapatának ugyan maradt esélye a továbbjutásra, de szinte hibátlan teljesítményre volt szükségük a párharc megfordításához és a továbbjutáshoz.
Ehhez képest viszont rögtön a mérkőzés elején a védők hibájának köszönhetően Hakimi szerezte meg a labdát és szerzett vezetést a PSG számára egy pontos lövést követően. (0-1)
A 28. percben pedig Nuno Mendes duplázta meg a vendég párizsi együttes előnyét, miután Ousmane Dembelétől kapott egy remek lapos passzt. (0-2)
🔴🔵🦟 Ousmane Dembele’s assist means 29 G/A (!) in 24 games in 2025 for Paris Saint-Germain. pic.twitter.com/5WIvldlHex
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) April 15, 2025
Az Aston Villa a 34. percben tudott szépíteni Youri Tielemans révén, akinek a lövése éppen úgy pattant meg, hogy Gianlugi Donnarummának ne legyen esélye hárítani. (1-2)
Az első félidőben nem született több találat, a statisztikák alapján mindkét csapatnak bőven akadt esélye a gólszerzésre.
A második játékrész korai szakaszában John McGinn talált be a tizenhatoson kívülről egy gyönyörű lövést követően, ezzel kiegyenlítve a mérkőzést és tovább zárkózva a párizsi együttesre az összesítésben. (2-2)
A dráma pedig tovább fokozódott, amikor három perccel később már a vezetést is megszerezte az Aston Villa egy szép összjátékot követően Ezri Konsa révén. Emery együttese így egy gólra került a párharc kiegyenlítésétől. (3-2)
Az Aston Villa előbb a 68. majd a 70. percben is megszerezhette volna a párharcot kiegyenlítő találatot, ám előbb Asencio ziccerét védte bravúrral Donnarumma, majd Rashford szabadrúgását követően nem sikerült kapura fejelnie a hazaiak játékosának.
A Paris Saint-Germain a vereség ellenére sikeresen bejutott az elődöntőbe.
INTO THE SEMI-FINALS ❤️💙 pic.twitter.com/mSwb3eij3Z
— Paris Saint-Germain (@PSG_English) April 15, 2025
Luis Enrique együttese egy nagyon nehéz párharcot tudott megnyerni, ahol két gólveszélyes csapat nézett farkasszemet egymással. Birminghamben viszont izzasztóan szorossá vált az előzetesen kényelmes előnyből érkező párizsi alakulat számára ez a negyeddöntős párharc. Hiába vezettek idegenben két góllal, a hazai angol együttes óriási hajrát teljesítve három gólt is szerzett hazai pályán.
One more insane performance by Gigio Donnarumma against a wonderful Aston Villa tonight. 🧤🇮🇹 pic.twitter.com/QOnWiIbBW6
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) April 15, 2025