Nemzetközi labdarúgás

A PSG nyert, de a Chelsea is reménykedhet

""

Az elmúlt ötven hazai tétmeccséből csak egyetlenegyet veszített el a PSG (a Barca ellen), és igazolta is esélyességét kedd este a Parc des Princes-ben, de a vereség ellenére a Chelsea-nek sem kell lemondania BL-álmairól.

Számolatlanul dolgozta ki a lövőhelyzeteket a Blanc-csapat az első félidőben, mégis egy Diego Costa-fejes jelentette az első szűk 40 perc legkomolyabb lehetőségét. A brazil-spanyol minimális lesről indult, kapufára paskolták bólintását.

Aztán Ibrahimovic szerencsés szabadrúgásgólja után is gyorsan reagálni tudott a londoni alakulat, éppen az a Mikel talált gólt, akinek nagyrészt a számlájára írható az 1-0. Korábban ugyanis a nigériai buktatott 21 méterre a kaputól, és róla pattant be a svéd pontrúgása.

A folytatásban tovább növelte az iramot a PSG, ugyanakkor legnagyobb helyzete nem kidolgozott akció során alakult ki, hanem esetlegesen, amikor Matuidi közelről lőtt Ivanovicsba.

A hazai fölény a 78. percben már góllá érett, ekkor Ángel Di María labdájára Cavani startolt rá, s bár kisodródott, lapos lövése utat talált Thibaut Courtois lábai között, egészen a hálóig.

Összességében igazságosnak mondható eredmény született, ami parádés március 9-i visszavágót vetít előre.

Labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
PSG-Chelsea 2-1 (1-1)
Párizs, Parc des Princes, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol).

PSG: Trapp – Marquinhos, Thiago Silva, David Luiz, Maxwell – Thiago Motta, Verratti (Rabiot, 81.), Matuidi (Pastore, 81.) – Di María, Ibrahimovic, Lucas (Cavani, 74.). Vezetőedző : Laurent Blanc.
Chelsea: Courtois – Azpilicueta, Ivanovics, Cahill, Baba – Fabregas, Mikel – Pedro, Willian, Hazard (Oscar, 71.) – Diego Costa. Menedzser: Guus Hiddink.

G.: Ibrahimovic (39.), Cavani (78.), ill. Mikel (45+1.)

Sárga lap: Ibrahimovic (19.), Luiz (71.), Lucas (71.), ill. Mikel (38.), Pedro (67.)

Benfica-Zenit 1-0 (0-0)
Lisszabon, Estádio da Luz, vezette: Gianluca Rocchi (olasz).

Benfica: Júlio César – André Almeida, Lindelöf, Jardel, Eliseu – Pizzi (Carcela-González, 71.), Szamarisz, Renato Sanches, Gaitán – Mitroglu (Jiménez, 63.), Jonas. Vezetőedző: Rui Vitória.

Zenit: Lodigin – Anyjukov, Lombaerts, Garay, Criscito, Satov (Zsirkov, 81.), Javi García, Witsel, Danny (Maurício, 87.) – Hulk, Dzjuba (Kokorin, 74.). Vezetőedző: André Villas-Boas.

G.: Jonas (91.)
Sárga lap: André Almeida (16.), Jardel (35.), Pizzi (43.), Jonas (91.), ill. Witsel (32.), Javi García (59.), Criscito (67.)
Piros lap: Criscito (90.)

Szerdán: Roma-Real, Gent-Wolfsburg.

PSG-CHELSEA, PERCRŐL PERCRE:

BL-nyolcaddöntő, 1. mérkőzések, keddi végeredmények: PSG-Chelsea 2-1, Benfica-Zenit 1-0.

>>>Benfica-Zenit 1-0, Jonas, 91.p.<<<

90.: Kettő perc.

88.: Ibra közvetlen közelről stukkolt Courtois-ba.

83.: Marquinhos vérszegény lövése kecsegtető helyzetből. Ibrának passzolhatott volna.

80.: Csere: Verratti helyett Rabiot. Matuidi helyett Pastore.

PSG-Chelsea 2-1, Cavani, 78.p. – éles szögből, Courtois lábai között, Di María kiugratása után

74.: Csere: Lucas helyett Cavani.

71.: Csere: Hazard helyett Oscar.

70.: Luiz és Lucas is besárgult.

67.: Di María 22 méteres szabadrúgását tolta oldalra Courtois. Pedro-sárga.

64.: Matuidi lőhetett kapu előtti kavarodás során közelről, Ivanovics belevetette magát!

61.: Lucas kapta Ibrától, és 15-ről, lövőhelyzetben tüzelt, Courtois leért!

53.: Ibrahimovic éles szögből durrantott rá jobbról, Courtois zárta a szöget.

50.: Di María 20 méteres löketét tolta fölé ujjheggyel Courtois.

48.: Diego Costa lőhetett nagy helyzetben, Trapp!

46.: Folytatááááás!!!

45+1.: Vége a félidőnek! 1-1!

!!! PSG-Chelsea 1-1, Mikel, 45+1.p. !!! – szöglet után csúsztatták hozzá, közelről bepofozta

45.: Willian 22 méteres szabadrúgása vágódott le.

PSG-Chelsea 1-0, Ibrahimovic, 39.p. – 21 méteres szabadrúgásból, megpattant Mikelen

38. : Mikel akasztotta Lucast, szabadrúgás ígéretes pozícióból.

36.: Di María vezetgette, 15-ről ellőtt keresztbe a kapu előtt.

32.: Ibra szorongatott helyzetből fejelt a háló tetejére.

25.: Huhh!!! Baba adott be balról, Costa lesgyanús helyzetből startolva fejelt, Trapp kifacsart mozdulattal a tenyerelte a labdát a lécre!!

21.: Ibrahimovic-sárga!

17.: Verratti indította zseniálisan Lucast, akit azonban megelőzött Azpi.

11.: Ibrahimovic 25 méteres szabadrúgása kerülte el nem túl sokkal a jobb felsőt.

8.: Ibra fejelte le Lucasnak, blokkolták a kapáslövést.

6.: Lucas suhintott rá mezőnyből, pár méterrel mellément félmagasan.

3.: Verratti kellemetlen lövését ütötte középre Courtois!

1.: ELKEZDŐDÖTT!

20:41. Érkeznek a csapatok a stadionba. Ibra gólmérlege jóval gyengébb az egyenes kieséses szakaszban (36 meccs, 7 gól), mint a csoportkörben (79 meccs, 38 gól). Kulcskérdés lehet, hogy a legjobb Zlatant láthatjuk-e majd a pályán.

A PSG az utóbbi 40 meccs alatt egyszer kapott ki, a Chelsea 12 találkozó óta veretlen. Tavalyelőtt az angolok, tavaly a franciák jutottak tovább a BL egyenes kieséses szakaszában. De mi lesz most a nyolcaddöntőben? Hamarosan kiderül, ez az első felvonás! Kövesd élőben a párizsi fejleményeket velünk!