FIFA-klub-vbNemzetközi labdarúgásSpanyol foci

A PSG lelépte a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében

Kép forrása: Getty Images

Megszületett a klub-vb második finalistája. A Paris Saint-Germain és Real Madrid közötti elődöntőről pedig egészen biztosan sokáig beszélünk majd

A találkozó 10 perc késéssel indult, mert mindkét csapat késett a a városban uralkodó forgalmi dugó miatt. A Real Madrid viszont a klub-vb döntő első 20 percében úgy tűnt, mintha még a buszon ülne.

Persze lehet, hogy ez csak a PSG miatt volt így. Hiszen a párizsiak úgy játszottak, mint anno a Bajnokok Ligája fináléjéban.

A 4. percben Fabián Ruiz tekerését még kiütötte Courtois. Majd egy perccel később Dembélé lövésénél védett még egy ennél is nagyobbat a Real kapusa.

A 6. percben pedig viszont már a belga kapusnak sem volt esélye.

Asencio ugyanis gyermeteget hibázott, amikor a saját tizenhatosán belül nem találta el a labdát. Dembélé lecsapott rá és miközben Courtois bukatta, még Fabián Ruihoz passzolt. Ő pedig megszerezte a vezetést a PSG-nek. 

A 9. percben aztán Rüdiger rúgott a labda mellé majdnem a középpályánál. Dembélé köszönte és elnyargalt a kapuig. Majd amint belépett a 16-oson belülre elcsavart a kapus mellett.

A Real Madrid láthatóan megrogyott és próbál magához térni mielőtt rászámolnak. De a félidő felénél jött az újabb PSG gól.

Hakimi Dembélé volt a labda útja, aki azt középre tette Fabián Ruizhoz.

Ő pedig megszerzte a saját maga második, a csapat harmadik gólját. 

Az első félidőre még jutott egy Kvarachelia és egy Vitinha helyzet is, de a nagyszünet kellett hozzá, hogy a Real Madrid magához térjen.

A fordulás után még így is a PSG és Doué szerzett újabb gólt, azonban azt les miatt nem adták meg.

A meccs hátralévő részében a Real Madrid becsülettel küzdött. De két Militao helyzeten kívül csak a mezőnyfölényt tudott felmutatni.

A PSG-nek viszont még volt gól a tarsolyában a végére is.

A 88. perc hozta meg ugyanis a meccs lezárását. Hakimi passza után Barcola Ramoshoz passzolt. A portugál pedig beállította a 4-0-ás végeredményt. Majd gólörömével Diogo Jota emléke előtt tisztelgett. 

A PSG így kiütéses győzelemmel került be a klub-vb döntőjébe. Nagy kérdés, hogy vasárnap a Chelsea képes lesz-e megállítani a párizsi csapatot?

Vagy Európa legjobbja felülhet a világ trónjára is?