Nemzetközi labdarúgás

A Premier League várja Cristiano Ronaldót, de közben folytatódnak a bajnokik

A Liverpool a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-t látja vendégül a labdarúgó Premier League 3. fordulójában a holtversenyben második helyen állók rangadóján, szombat este.

Mindkét együttes két sikerrel, 5-0-s gólkülönbséggel várja az összecsapást. Az elmúlt idényben a felek mindkét találkozóján vendég siker született: tavaly szeptemberben Londonban 2-0-ra a Vörösök, míg márciusban 1-0-ra a – másodedzőként már Lőw Zsoltot foglalkoztató – Kékek győztek. Az éllovas West Ham United a Crystal Palace-t fogadja, míg a két forduló után százszázalékos további együttesek közül a Brighton az Evertont, a Tottenham Hotspur a Watfordot látja vendégül.

A címvédő Manchester City – ugyancsak hazai környezetben – az Arsenal ellen lép pályára a forduló szombati nyitómérkőzésén. Utóbbi találkozó esélyese az egymás elleni eredmények alapján a manchesteri alakulat, miután az Ágyúsok legutóbb 2015 decemberében kerekedtek riválisuk fölé a pontvadászatban.

Premier League, 3. forduló:
szombat:

Manchester City-Arsenal 13.30
Aston Villa-Brentford 16.00
Brighton-Everton 16.00
Newcastle United-Southampton 16.00
Norwich City-Leicester City 16.00
West Ham United-Crystal Palace 16.00
FC Liverpool-Chelsea 18.30
vasárnap:
Burnley-Leeds United 15.00
Tottenham Hotspur-Watford 15.00
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 17.30

Borítókép: CBS Sports/Twitter