A Premier League-bentmaradás a Bajnokok Ligáját is felülírja
A Tottenham Hotspur ideiglenes menedzsere egyértelműen fogalmazott a keddi, Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharc "odavágója" előtt Madridban.
Igor Tudor szerint a Tottenham Hotspur a Premier League-ben való bentmaradást kezeli prioritásként. Vagyis ez jelen pillanatban fontosabb, mint BL-továbbjutás.
Ennek talán legjobban a nyolcaddöntős rivális örülhet. Hiszen az Atlético számára a kupaküzdelmek „menthetik meg” a szezont. Így a Király Kupa megnyerése, valamint a BL-menetelés folytatása.
A Spurs gyenge hazai formája miatt meneszetették korábban Thomas Frankot. A helyére beugró Tudornak csak nyárig szól a szerződése, azonban az első három meccsén elszenvedett három vereség után már arról pletykálnak, hogy nem tölti ki a kontraktusát Londonban. Mivel a Tottenham mindössze egy ponttal van a kiesőzóna felett.
A dolog iróniája, hogy a londoni együttes a BL-ben sokkal jobban teljesít eddig. Hiszen automatikusan bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe az alapszakasz után, ahol kedden tehát idegenben játssza az Atlético Madrid elleni első mérkőzést.
A Tudor prioritása azonban az, hogy 49. egymást követő szezont biztosítsa a Tottenham részére az angol élvonalban.
„Minden meccs fontos, de a keddi meccs abban lesz a legfontosabb, hogy felismerjük, milyen problémáink vannak, és hogy a helyes irányba forduljunk. Mindig magunkra kell koncentrálnunk, hogy csapatként fejlődjünk, hogy jobban csináljuk a dolgokat.” – nyilatkozta a horvát menedszer a kötelező sajtótájékoztatón.
Az elsődleges célunk a Premier League – ezt ki kell mondani.”
„A Bajnokok Ligája az extra, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarunk továbbjutni, és nem akarunk bejutni a következő fordulóba.”
A sérültek és eltiltottak egy részére ismét számíthat Tudor, aki persze nemcsak a csapatépítés szempontjából akar jól szerepelni Madridban.
„Gyönyörű meccs lesz kedden. Ez egy teljesen más sorozat, mint a Premier League. Jó tapasztalataink vannak ebből a szezonból, a korábbi találkozókról. Szóval meglátjuk, mi történik majd.”