Vízilabda

A pokolból a mennybe mentek a Honvéd pólósai

Az idei vízilabda bajnokság kezdete előtt a Hobvéd elvesztette fő támogatóját, a T-Mobilet. A helyzet eléggé súlyosnak tűnt, mivel ha a vezetőség nem talált volna új támogatót, akkor több klasszis játékostól is meg kellett volna válnia az alkulatnak. Hogy csak néhány nevet említsünk, szóba került például Szívós Márton, vagy éppen Gergely István távozása is. A nagy múltú klub számára ez jelentős visszaesés lett volna, ugyanis a meghatározó játékosok távozásával nem igazán maradt volna esélyük a győzelemre sem magyar, sem pedig nemzetközi szinten. Tehát az volt a fő kérdés, hogy a néhány évvel ezelőtt még olimpiai bajnokok sorát felvonultató klub továbbra is a magyar póló egyik meghatározó csapata tud maradni, vagy a pénztelenség hatására beleszürkül a bajnokság középmezőnyébe?

Ekkor jött a megmentő, a Groupama Biztosító „személyében”, amely az általa biztosított forrással továbbra is garantálni tudta a Honvéd vízilabda-szakosztályának problémamentes működését.

A klubnál megindult az elmúlt években egy tudatos folyamat, ami köszönhető egyrészről talán a „költségcsökkentésnek” is, viszont a fő hajtóerő kétségtelenül a sikeres jövő megalapozása lehetett. Ez a folyamat nem más, mint maga a fiatalítás. Néhány esztendő alatt több klasszis, de már harmincas éveiben járó játékos távozott a csapattól, és helyükre a szakmai stáb nem hasonló „nagy neveket”, hanem inkább tehetséges fiatal játékosokat igazolt. Kezdetben sokan kételkedtek az eljárás eredményességében, azonban ahogy jöttek az eredmények, a kételkedők hangja úgy halkult el.
A legutóbbi csattanós válasz a kupagyőzelem volt. Az előzetesen esélyesebbnek tartott Egert sikerült legyőznie a Honvédnak, és ezzel bebizonyítania, hogy a nehézségek ellenére továbbra is szép eredményeket lehet várni a hatszoros magyar bajnok és Euroliga győztes klubtól.