Kézilabda

A Pick Szegeden a hazai pálya sem segített

Hiába bíztatott mindenkit szerénységre és visszafogottságra Skaliczki László a múlt heti Csehov elleni idegben aratott győzelem után, a szurkolók nagyon beleélték magukat a hazai siker lehetőségébe, úgy számolgattak, hogy akár előrébb is végezhet selejtezőcsoportjában a magyar csapat, sőt szinte kötelező győzelmet vártak a drukkerek. Azonban nem véletlenül nyilatkozott óvatos duhaj módjára a Pick Szeged vezetőedzője, tudta, hogy a szinte csak orosz válogatottakkal felálló, Európa elitjébe tartozó Csehov ellen hazai pályán sem lesz könnyű dolga csapatának, és ez így is lett.
Kimaradtak a Pick Szeged első helyzetei, így mikor Lékai lövése betalált, csak szépítésről beszélhettünk. A kezdeti idegeskedés után lenyugodott a hazai gárda és a megfontoltabb akciókkal egyre hatékonyabb lett a támadás befejezése, olyannyira sikerült magukra találni a szegedi fiúknak, hogy nyolc perc elteltével már ki is egyenlítettek. A következő időszakban viszont megint a Csehov irányított. Kemény kilépésékkel rendkívül hatékonyan védekeztek, és ezzel a Szeged emberelőnyben sem tudott mit kezdeni. Skaliczki hiába cserélt, nem segített a játékon, és a félidő végére sorozatos vendég-bombagólok után 8-16 volt az állás az orosz gárda javára. 
A második játékrész elején Katzirz megvillant és az öt perc alatt lőtt három góljával kezdett felzárkózni a Pick Szeged, mindemellett Zubai ellen elkövetett szabálytalankodása után piros lappal állították ki Dibirovot. Ezek után felélénkültek a szegedi játékosok, és a közönség is újra reményt látva a győzelemre, nagy buzdításba kezdett. Pillanatok alatt olyan hangulatot varázsoltak az újszegedi sportcsarnokba, hogy az szemmel láthatóan inspirálóan hatott Skaliczki csapatára is, a Pick töretlenül ment előre. Stranovsky négy gólos hátránynál kihagyott egy nagy ziccert, ami után magára talált az időközben Harbokot is nélkülözni kénytelen orosz együttes. A nagyobb játékerővel bíró Csehovon ugyan a meccs végén már látszottak a fáradság jelei, azonban jó védekezéssel hárították a magyar akciók jelentős részét, és végül hétgólos győzelemmel utazhattak haza Szegedről.
Férfi Bajnokok Ligája, C-csoport, 6. forduló:
Pick Szeged-Csehovszki Medvegyi 22-29 (8-16)
Szeged, 4000 néző. Vezette: Lazaar, Reveret (franciák)
SZEGED: Mikler, Tatai (kapusok), Bajorhegyi, Beocsanin, Baláz, Butenko 1, Herbert, Katzirz 4 (2), Lékai 6, Stranovsky 4, Sulc 3 (2), Törő 1, Vadkerti 2, Zubai 1. Vezetőedző: Skaliczki László
CSEHOV: Grams, Zenko (kapusok), Aszlanyan, Csernoivanov 3, Csipurin 4, Dibirov 2, Filippov 5 (1), Huszev, Harbok 4, Ivanov, Kamanyin, Kovaljev 2, Rasztvorcev 1, Selmenko 2, Siskarjev 2, Szkopincev 1 (1), Sztarih 1. Vezetőedző: Valgyimir Maximov
Kiállítások: 14, ill. 18 perc+2 piros lap
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/2
 
Férfi Bajnokok Ligája C-csoport 2010-2011
1.Valladolid
6
4
2
0
186-172
10 pont
2.Csehovszki Medvegyi
6
4
1
1
191-165
9 pont
3.Pick Szeged
6
3
0
3
166-167
6 pont
4.AaB Handball
6
1
2
3
185-204
4 pont
5.Kadetten Schaffhausen
5
1
1
3
151-159
3 pont
6.Dinamo Minszk
5
1
0
4
150-163
2 pont

Lakos Borbála