Amerikai sportok

A Patriots legendás játékosa meghódítja a Kilimandzsárót

Érdekes dologra szánta rá magát a New England Patriots egykori kiválósága, Tedy Bruschi. Az egykori linabacker, aki 3-szor nyerte meg Super Bowlt a Patriotsal az Associated Pressnek árulta el terveit: Sosem csináltam ehhez hasonlót, hát itt az ideje elkezdeni. – mondta Bruschi, aki a Kilimandzsárót (5893 m) szeretné megmászni

A segítőkön kívül három útitársa lesz Bruschinak, akinek a mezszámát (54) 2010-ben visszavonultatta a New England, ugyanis a harminchét esztendős Bruschival tart a Tennessee Titans egykori vezetőedzője, Jeff Fuscher és a Philadelphia Eagles egykori tight endje Chad Lewis is. Érdekesség, hogy Lewis 2005-ben, míg Bruschi 2008-ban vonult vissza, míg Fischer február 25-én ünnepelte 53. születésnapját.

A New England legendája arról is beszélt, hogy az utóbbi időben a Boston mellett található Blue Hills hegyen gyakorol, nem mellesleg van neki egy személyi trénere is, Randy "Zip" Pierce személyében. Pierce annak ellenére profi túrázó, hogy vak. Bruschi elmondta, hogy rengeteg mindent köszönhet trénerének.