Egyéb sportok

A női kajaknégyes hozta a "kötelezőt"

A címvédő és olimpiai bajnok magyar női kajaknégyes meggyőző teljesítménnyel nyerte pénteki előfutamát 500 méteren, így már készülhet a vasárnapi döntőre a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon.

A tokiói játékokhoz képest annyi változás történt az egységben, hogy a betegsége miatt a vb-t kihagyni kényszerülő Bodonyi Dóra helyére Gazsó Alida Dóra került a negyedik beülőbe, de számára sem ismeretlen a négyes szereplés, miután két éve, a szegedi vb-diadal során ő volt a hajó vezérevezőse.

Az összeállítás módosult a nyári, ötkarikás játékokhoz képest, a taktika viszont nem: a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Gazsó összeállítású egység ugyanúgy az utolsó 200 méteren nyerte meg előfutamát, mint tette azt a japán fővárosban, és ezúttal is a fehéroroszok értek be mögöttük másodikként.

"Szokás szerint az elejét egy kicsit nyújtósabbra vettük és a táv felénél indítottunk, de azért ezúttal viszonylag kényelmes volt a tempó" – értékelt Kárász Anna, akinek ez az egy száma van a vb-n. 

"Nem bánom, hogy nem kell sok futamot mennem, mert nagyon hideg van. Ezzel együtt jó volt végre rajthoz állni, hiszen már kedd óta itt vagyunk."

A két hete még a portugáliai utánpótlás világbajnokságon remeklő Gazsó elárulta: még soha nem ült a negyedik beülőben, de hamar hozzászokott.

"Nagyon örülök, hogy olimpiai bajnokokkal ülhetek egy hajóban, nagy megtiszteltetés" – fogalmazott.

A szolnoki Gál Péter négyesben már vízre szállt csütörtökön a Bagsvaerd-tavon, ezúttal pedig K-1 500 méteren mutatkozott be. Az első pálya – akárcsak riválisainak – a bemelegítést szolgálta, miután a népes mezőny miatt itt nem lehet egyből a döntőbe kerülni.

""

Gál – akit tavaly kocogás közben elütött egy autó, súlyos sérüléseket szenvedett, s csak idén tért vissza a válogatottba – második helyen ért be a cseh Jakub Zavrel mögött, és szombaton folytatja a középfutamban.

A dunaújvárosi Kiss Balázs negyedik lett a kenu egyesek 500 méteres küzdelmének második előfutamában, így Gálhoz hasonlóan rá is vár még egy középfutam szombaton délután.

""

A pénteki középfutamokat 14 órától rendezik, négy magyar hajó lesz érdekelt.

Képek: MTI/SzigetváryZsolt, Borítókép: Facebook.com/MKKSZ