Egyéb sportok

A NOB elnöke nem száműzné a kerékpársportot az olimpiáról Amstrong ügye miatt

""

A NOB első számú irányítója szerint a sportágnak már csak azért is műsoron kell maradnia, mert a nemzetközi szövetség, az UCI "mindig vezető helyet foglalt el a dopping elleni harcban és az elsők között vezette be a biológiai útlevelet".

Rogge szerdai reagálásában sokkolónak minősítette Armstrong esetét, abból a szempontból azonban hasznosnak mondta a doppingbotrány kirobbanását, s az amerikai biciklis örökös eltiltását, hogy mindez "segít megtisztítani a sportot".

Ugyanakkor leszögezte: nem lenne tisztességes a sportág olimpiai kizárásával büntetni a tisztán készülő nagy többséget.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség – bizonyítottnak tekintve azt, hogy éveken át szisztematikusan doppingolt – hétfőn megfosztotta Armstrongot az 1998 augusztusa után elért összes eredményétől, így a hét Tour de France-elsőségétől, egyúttal örökre eltiltotta a versenyzéstől.