Kép forrása: Getty Images

Az olasz bajnoknak sem megy minden úgy, ahogy eltervezték. Nápolyban kezdenek belefáradni a Sevilla időhúzásába

Így aztán a Napoli szűkös határidőt adott a spanyol klubnak Juanlu Sánchez ügyében.

Annál is inkább, mert időközben visszatért a Genoától a korábban kölcsönadott Zanoli. Akivel Conte elégedett volt az Arezzo elleni barátságos mérkőzésen.

Így hiába tervezte azt az olasz bajnok, hogy ismét kölcsönadja a jobbhátvédet, most kivárnak Nápolyban.

Ugyanis a Sevilla újabb és újabb követeléseket fogalmaz meg Juanlu Sánchez eladása miatt.

Így a Napoli most ultimátumot adott nekik.

Vagy döntenek a héten a játékos eladásáról, vagy részükről befejezik a próbálkozást és letesznek a védő megszerzéséről.

Alessandro Zanoli ebben az esetben pedig végleg maradhatna Nápolyban.

A Corriere dello Sport szerint a várakozás Juanlu Sánchezre is növelte Alessandro Zanoli ázsióját. Antonio Conte jelenleg reális opciónak tekinti a védelembe.

A Napoli pedig nem vár már sokáig. Vagyis a Sevillának döntenie kell vagy így, vagy úgy. Mert ha a héten nem jutnak dűlőre, akkor az olasz bajnok eláll az üzlettől.

Persze kérdéses, hogy ez a fajta nyomásgyakorlás eredményre vezethet-e?