Kosárlabda

A multik cserbenhagyták a pécsi kosárlabdát

– A romokon nem lehet építkezni. A Pécs 2010 női kosárlabdacsapatnál most jött el az idő, amikor Pécsnek közbe kell avatkoznia, nem nézhetjük tovább a széthullást – mondta tegnap Páva Zsolt polgármester tegnap, amikor bejelentették, hogy a pécsi klub a régi és mostani játékosoknak 149 millió forinttal tartozik.

Rózsa Gábor ügyvezető szerint a szám valós, ám az országos méretű összefogás eredményeképpen már most 77 millió forintot gyűjtöttek össze a klubnak, de az igazi kérdés mégis az, hogy miként juthatott ide egy ilyen klub: – Az elmúlt években négy multinacionális vállalat hagyott el minket, így keletkezhetett a tetemes anyagi forráshiány – mondta Rózsa a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A tények kedvéért szögezzük le, hogy miről is van szó. Egy-egy pécsi tej- és húsipari vállalat, amely Szegedre költözött, illetve egy országos telekommunikációs és áramenergia szolgáltató cég sem tudta tovább finanszírozni a klubot. Rózsa szerint ez egyébként országos jelenség.

Páva Zsolt szerint az önkormányzat az elmúlt hat évben 327 millió forinttal, ezen felül a városi cégek az elmúlt két esztendőben további 64 millióval segítették a klubot, mégis a többségi tulajdonos több száz millió forintos tartozást halmozott fel. Rózsa Gábor erre reagálva elmondta, hogy az utolsó fillérrel is elszámoltak minden szezon után és azt az önkormányzat minden alkalommal el is fogadta.

Kérdés, hogy a nehéz helyzetben sikerül e együtt tartani a keretet. Fegyverneky Zsófia biztosan távozik a csapattól, ő lehet a legfájóbb veszteség. Pláne, hogy a rivális Sopronban folytatja. Információk szerint Iványi Dalma és Raksányi Krisztina is visszatér, sőt a magyar bajnokságból szeretne tovább erősíteni a Pécs.

A Pécs 2010 sikerei:

Magyar bajnok: 1991/92, 1994/95, 1995/96, 1997/98, 1999/2000, 2000/01, 2002/03, 2003/04, 2004/05, 2005/06, 2009/10
Ezüstérmes: 1986/87, 1998/99, 2001/02, 2006/07, 2007/08, 2010/11
Bronzérmes: 1984/85, 1996/97, 2008/09

Magyar Kupa győztes: 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006, 2009, 2010
Ezüstérmes: 1975, 2008, 2011
Bronzérmes: 2007