A MU már nyáron lapátra teheti Moyes-t – megvan az utódjelölt is
Úgy néz ki meghallgatásra kerültek a Manchester United szurkolóinak imái az edzőkérdés körül.
A Caught Offside blog információi szerint a vörös ördögök a gyenge szereplés miatt a nyári szünetben megválnak David Moyes vezetőedzőtől.
Az angol futballal foglalkozó oldal szerint a tulajdonosok kívánságlistáján az első helyen a Borussia Dortmund sztáredzője, Jürgen Klopp szerepel, akit mindenképpen átcsábítanának az Old Traffordra.
A manchesteriek gyalázatosan szerepelnek a bajnokságban, jelenleg még az európai kupaindulást jelentő helyek egyikén sem helyezkednek el.
Emellett a hazai kupasorozatoktól is búcsúztak, egyetlen reményük a Bajnokok Ligája, amelyben kedden az Olympiakosz Pireusz vendégeként lépnek pályára.