""

A baszk klub délelőtt még azt írta hivatalos honlapján, hogy nem fogadták el az angolok ajánlatát Herreráért, ám délután mág megköszönték neki a csapatért tett szolgálatait.

Nem sokkal később a MU hivatalos oldalán tudadta szurkolóival, hogy a középpályás mostantól az angol rekordbajnok játékosa.

A 24 éves játékos négy plusz egy évre kötelezte el magát az Old Traffordra, az ára vélhetően 40 millió euró (ennyi szerepelt kivásárlási árként a szerződésében).

"Egy álmom vált valóra azzal, hogy a Manchester Unitedhoz igazolhattam. Az Athletic játékosaként már pályára léptem az Old Traffordon az Európa Ligában, amit pályafutásom egyik legszebb pillanataként tartok számon. Azért jöttem, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek a kitűzött célok elérésében. Keddi érkezésemet követően izgatottan várom a manchesteri életet, valamint az első mérkőzésemet a United híres vörös mezében. Az Athleticnél töltött időt soha nem fogom elfelejteni, hálás vagyok a szurkolóknak és a stábnak a tőlük kapott támogatásért, a fantasztikus csapattársaknak pedig a lehető legjobbakat kívánom." – mondta a csapat honlapjának Ander Herrera, aki ezzeé az új MU-edző, Louis van Gaal első igazolása lett.