Magyar foci

A Mönchengladback magyar tehetsége ismét odatette magát

""

Az U18-as válogatott a héten kétszer is legyőzte az izraeli korosztályos csapatot, előbb Dorogon 1-0-ra, majd Telkiben 2-0-ra. Válogatottunk egyik légiósa, a német Mönchengladbach U19-es együttesében szereplő Szenes Bence az első mérkőzésen csereként beállva győzelmet érő gólpasszt adott, a második találkozón pedig ő szerezte a vezető gólunkat. Az egykori ferencvárosi középpályás, Szenes Sándor fia a második mérkőzés után elmondta: a német szinthez képest is nagy iramú mérkőzéseket nyert meg a válogatott.

– Igazi nemzetközi színvonalú mérkőzés volt mindkét találkozó. Bár voltak holtpontjaink, ezeket sikeresen átvészeltük, részben ennek köszönhetjük, hogy végül kapott gól nélkül, eredményesen zártuk a két mérkőzést. A második meccset talán jobban kézben tartottuk, és bár az első összecsapás is színvonalas játékot hozott, a Telkiben rendezett mérkőzés még magasabb szintet képviselt. Az iram erősebb volt, mint a németországi meccseinken, a hazai bajnokikhoz viszonyítva pedig még inkább érezhető a különbség. Csapatként funkcionáltunk jól, mindenki odatette magát a pályán, én magam is igyekeztem koncentrált játékot nyújtani.

Szenes Bence 17 évesen került ki Németországba, előbb a Rot-Weiss Essen élvonalbeli korosztályos csapatában szerepelt, majd idén nyáron szerződtette a Mönchengladbach. Itt már az U19-es gárdát erősíti, amely remekül szerepel a bajnokságban, jelenleg az első helyen áll a Bundesliga-tabellán.

– Először Essenben játszottam egy évet, és elég jól ment a játék, volt egy különlegesen jó sorozatom, amikor tíz mérkőzésen kilenc gólt szereztem. Ezek után több élvonalbeli klub is szerződést ajánlott, hívott a Schalke, a Hoffenheim, a Bochum, és a Mönchengladbach is, én ez utóbbit választottam. A bajnokság megkezdése után megsérültem, négyhetes kihagyás után nemrégiben tértem vissza. Mivel a csapat nélkülem is jól teljesített, sorra nyerte a meccseket, jelenleg csak csereként számítanak rám, most azért küzdök, hogy mielőbb visszakerüljek a kezdőbe.

A Mönchengladbach U19-es keretében jellemzően német játékosok szerepelnek, Szenes Bence egyike annak a három-négy külföldi futballistának, akik rendszeresen szerepet kapnak a csapatban. A gólerős támadó rövidtávon az utánpótláscsapatban szilárdítaná meg a helyét, távolabbi terveiben azonban a felnőtt Bundesliga-csapatba való kerülés szerepel.

– Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy olyan teljesítményt nyújtsak, amivel felkeltem a felnőtt keretet irányító szakmai stáb figyelmét is, három éven belül ugyanis szeretnék felkerülni az első csapathoz. A körülmények adottak a jó teljesítményhez, a klub akadémiáján tökéletes feltételek mellett készülhetünk. Az első németországi hónapokban még adódtak kisebb nehézségeim, de azóta megszoktam a kinti életet, megtanultam a nyelvet, és új csapatomban is sikerült beilleszkednem. Jól érzem magam a klubnál, csodálatos közönségünk van, kizárólag rajtam múlik, hogy meg tudom-e valósítani a terveimet. A klubcsapatomnál kitűzött tervek mellett fontosnak tartom, hogy minél többször szerepelhessek a korosztályos válogatottban, mert amellett, hogy minden mérkőzés óriási élmény a nemzeti csapatban, a fejlődésem szempontjából is fontos, hogy minél több nemzetközi mérkőzésen pályára léphessek.