Nemzetközi labdarúgás

A Mol Fehérvár idegenben, a Puskás Akadémia hazai pályán jutna tovább

A Fehérvár és a Puskás Akadémia is döntetlenről várja a csütörtöki visszavágót a mostani idényben debütáló labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének első fordulójában.

A székesfehérváriak az első mérkőzésen hazai pályán játszottak 1-1-et az örmény Ararat Jerevánnal, a felcsútiak pedig idegenben zártak ugyanilyen eredménnyel a finn Inter Turkuval szemben.

Az Ararat Jereván – amely a fővárostól 120 kilométerre lévő Gyumriban fogadja a magyar csapatot – az előző idényben negyedik helyen végzett az örmény élvonalban, a nemzetközi szereplés lehetőségét az Örmény Kupa megnyerésével harcolta ki. A székesfehérvári mérkőzésen a hazaiak sok helyzetet dolgoztak ki, de egy kivételével a legnagyobbakat is kihagyták, míg az ellenfél egy távoli lövéssel a ráadásban egyenlíteni tudott.

Az európai kupaporondra másodszor kilépő Puskás Akadémiának abból a szempontból nehezebbnek ígérkezett a dolga, hogy az ellenfél játékban van – a finn élvonalban a mostani bajnokságban már 11 mérkőzést lejátszott, és dobogós helyen áll -, ennek ellenére az első félidőben a vendégeknek volt több helyzetük az odavágón.

A fordulást követően kijött a szorításból a finn együttes, és meg is szerezte a vezetést, a felcsútiaknak azonban sikerült egyenlíteniük.

A párharcok végkimenetelénél már nem számítanak az idegenben lőtt gólok, vagyis bármilyen döntetlen esetén hosszabbítás lesz mindkét ütközetben, a győzelem viszont egyértelműen továbbjutást ér.

Második körbe kerülése esetén a Fehérvár az észt Paide Linnameeskond vagy a lengyel Slask Wroclaw csapatával, a Puskás Akadémia pedig a lett RFS vagy a feröeri KÍ Klaksvík együttesével játszik majd. A főtáblához négy párharcot kell megnyerni.

Az idén életre hívott harmadik számú európai kupasorozatban a magyar csapatok közül még a kupagyőztes Újpest érdekelt, a lila-fehérek a második selejtezőkörben a liechtensteini Vaduz ellen kezdik meg szereplésüket július 22-én.

Az M4 Sport mindkét csütörtöki mérkőzést élőben közvetíti.

Konferencia Liga, selejtező, 1. forduló, csütörtöki visszavágók:

Ararat Jereván (örmény)-MOL Fehérvár FC 15.00 (az első mérkőzésen: 1-1)
Puskás Akadémia FC-Inter Turku (finn) 20.00 (1-1)

Borítókép: Facebook.com/ Mol Fehérvár FC