A mínusz tíz fok sem állította meg őket – továbbra is hibátlan a Chelsea
Hiába voltak az embert próbáló körülmények, a Londoni Kékek ezzel mit sem törődve biztosan győztek a Konferencia-ligában.
A Chelsea 3-1-es sikert aratott az Asztana otthonában csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga alapszakaszának ötödik fordulójában.
A mínusz tíz fok ellenére szinte egy percig sem forgott veszélyben a londoni klub eddigi makulátlan mérlege. Hiszen a 18. percben már 2-0-ra vezettek a vendégek Marc Guiu duplájával. Renátó Veiga a 38. percben növelte három gólosra a Chelsea előnyét. Ugyan a félidő vége előtt szépített az Asztana, de Marin Tomasov ezzel be is állította a végeredményt.
A Chelsea 3-1-es sikerével eddigi öt meccséből mind az ötöt megnyerte és ezzel eldőlt, hogy a rájátszás első körét kihagyhatja majd a harmadik számú európai kupában. A Maresca-csapat bejutott a legjobb 16 közé.
Az olasz Fiorentina 7-0-ra legyőzte az osztrák LASK együttesét csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga alapszakaszának ötödik fordulójában.
A firenzeiek ezzel a sikerrel a tabella második helyéről várják a folytatást, míg a lengyel Legia Warszava, a szlovén Olimpija Ljubljana és az északír sereghajtó Larne is emberhátrányban szenvedett vereséget.
Csoboth Kevin góljával szépített a St. Gallen, de csapata 4-1-re kikapott a vendég portugál Vitória együttesétől a labdarúgó Konferencia-liga alapszakaszának ötödik fordulójában. A 24 éves válogatott csatár a 66. percben talált be.
Bolla Bendegúz a Rapid Wien kezdőcsapatában lépett pályára az Omonia Nicosia otthonában, és bár Bolláéknak sikerült egyenlíteniük, pontot szerezni nem tudtak. A 3-1-re diadalmaskodó ciprusi alakulatnál a szintén magyar válogatott Lang Ádám nem játszott.
A Topolya 20 perc után már háromgólos hátrányban volt a belga Genttel szemben, Sós Bencét a 74. percben cserélte be a TSC vezetőedzője, Jovan Damjanovic, a folytatásban viszont nem esett több találat.
Eredmények, alapszakasz, 5. forduló:
Asztana (kazah)-Chelsea (angol) 1-3 (1-3)
Fiorentina (olasz)-LASK (osztrák) 7-0 (3-0)
FC Köbenhavn (dán)-Hearts (skót) 2-0 (0-0)
Basaksehir (török)-Heidenheim (német) 3-1 (2-0)
Legia Warszawa (lengyel)-Lugano (svájci) 1-2 (1-1)
HJK Helsinki (finn)-Molde (norvég) 2-2 (1-2)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Cercle Brugge (belga) 1-4 (1-2)
Petrocub Hincesti (moldovai)-Real Betis (spanyol) 0-1 (0-0)
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Larne (északír) 2-0 (0-0)
Noah (örmény)-APOEL (ciprusi) 1-3 (1-1)
Víkingur Reykjavík (izlandi)-Djurgarden (svéd) 1-2 (0-0)
Gent (belga)-Topolya SC (szerb) 3-0 (3-0)
Omonia (ciprusi)-Rapid Wien (osztrák) 3-1 (0-0)
Shamrock Rovers (ír)-Borac Banja Luka (bosnyák) 3-0 (1-0)
The New Saints (walesi)-Panathinaikosz (görög) 0-2 (0-1)
Mlada Boleslav (cseh)-Jagiellonia Bialystok (lengyel) 1-0 (0-0)
St. Gallen (svájci)-Vitória (portugál) 1-4 (0-1)
Páfosz (ciprusi)-Celje (szlovén) 2-0 (0-0)