A Milan edzője majdnem összeverekedett a saját játékosával a Parma elleni győzelem után
A Parma a 91. percben még nyerésre állt, de a házigazda AC Milan a 92. és a 95. percben lőtt gólokkal fordított és győzött az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján. De hiába a siker a csapaton belül így is forrnak az indulatok.
Ugyanis a találkozó befejezésekor, amikor a szurkolók felé igyekezett a szakvezetés és a játékosok, Conceicao és Calabria majdnem a tettlegességig összekülönbözött.
A portugál tréner korábban már elmondta, hogy győzni jött Milánóba és nem barátokat szerezni. Úgy tűnik, hogy mind a kettő állítását sikerül teljesítenie.
A Milan vezetőedzője Sergio Conceicao és Davide Calabria, a csapat kapitánya ugyanis heves vitába keveredett a lefújás után.
Nem tudni meddig jutnak, hogyha gárda többi játékosa nincs észnél és nem választják el őket egymástól. A képek tanúsága szerint ez sem volt egyszerű feladat.
🚨| #Calabria e #Conceição sono venuti quasi alle mani a fine partita 😳
— Milanistasemper 🔴⚫️ (@milanistsemper) January 26, 2025
Pedig lett volna mit ünnepelni. Hiszen az új edzőjével első bajnoki sikerét aratta a Milana San Siróban.
A negyedik Serie A találkozóján a csapatnak ez volt a második győzelme Conceicaoval, egy vereség és egy döntetlen mellett.
A vasárnapi siker értékét növeli, hogy a hosszabbítás pillanataiban csinál nullából három pontot a házigazda.
Érdekesség, hogy a Serie A történetében ez volt az első olyan találkozó, amikor a Milan a rendes játékidő hosszabbításában két gólt is tudott rúgni.
Amióta Conceicao átvette a csapatot, hat meccsen negyedszer nyert vesztes helyzetből a gárda.
A lefújás után azonban így is komolyan összekapott a játékosával az edző.
A vita oka még nem ismert, de valószínűsíthető, hogy Calabria, a nemtetszését fejezte ki azért, amiért lecserélte a tréner a hajrára.
Először csak szóban estek egymásnak, aztán Conceicao elindult elégtételt venni, Youssof Fofana-nak el kellett löknie, hogy ne legyen gond, miközben a játékostársak Calabriát az ellenkező irányba rángatták le a pályáról.
Feltehetjük a kérdést. Mi lett volna, hogyha nem győz a Milan vasárnap?
Ami viszont biztos: Gyaníthatóan lesz még folytatás az esetnek.