Kosárlabda

A Miami magabiztosan verte a vendég Houstont

A Miami magabiztosan nyert a vendég Houston Rockets ellen, a hazaiak már az első negyed végére 32 pontos előnyt szereztek az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján

Előzetesen nagy csatára lehetett számítani a floridai találkozón, ezzel szemben a hazaiak esélyt sem adtak a houstoni gárdának. A találkozó már az első negyedben eldőlt, 12 perc játék után ugyanis 32 ponttal, 46-14-re vezetett a Heat.

A Rockets mindkét sztárja, James Harden és Russell Westbrook is rossz napot fogott ki, előbbi 14 mezőnykísérletéből hatszor, utóbbi 11 próbálkozásából mindössze háromszor talált gyűrűbe.

San Antonióban is rangadót rendeztek, a hazai Spurs a játéknap előtt a hozzá hasonlóan négy győzelemmel és egy vereséggel álló Los Angeles Lakersszel csapott össze.

A texasi csata a floridainál szorosabban alakult, mégis a harmadik negyed elején már úgy tűnt, a LeBron James és Anthony Davis vezette vendégek magabiztos győzelemmel távoznak majd. A Lakers ekkor 19 ponttal vezetett, a Spurs azonban a folytatásban magára talált, és négy perccel a meccs vége előtt beérte riválisát, 90-90-re egyenlített.

A felzárkózás azonban vélhetőleg túl sok erőt vett ki a házigazdákból, a hajrát Jamesék jobban bírták és hét ponttal nyertek. A Lakersben Davis 25 ponttal és 11 lepattanóval, míg James 21 ponttal, 13 gólpasszal és 11 lepattanóval zárt.

A másik Los Angeles-i sztárcsapat, a Clippers is győzelemmel zárta a napot, a 30 pontos Kawhi Leonard vezetésével 11 ponttal nyert a vendég Utah Jazz ellen.

Eredmények:
Indiana Pacers-Chicago Bulls 108-95
New York Knicks-Sacramento Kings 92-113
Miami Heat-Houston Rockets 129-100
San Antonio Spurs-Los Angeles Lakers 96-103
Cleveland Cavaliers-Dallas Mavericks 111-131
Los Angeles Clippers-Utah Jazz 105-94 

Borítókép: Issac Baldizon/NBAE via Getty Images